2011. december 30.

Évszakok





Mindenkinek boldog, sikeres új esztendőt kívánok!


Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Jobb üdőt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
Jó termést és jó vásárt
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg
Ez új esztendőben!

Szilveszter

Szilveszter római születésű volt, s majdnem huszonkét évig, 314-től 335-ig volt pápa. Szilveszter pápa alakja a legendák fényében világtörténelmileg egyedülálló jelentőségű, mert ő volt az a pápa, aki Nagy Konstantinnal együtt történelmet formált.


A legenda elmondja, hogy a császárt Szilveszter gyógyította meg súlyos betegségéből, majd meg is keresztelte. A császár hálából nagy ajándékokkal halmozta el az Egyházat. Ekkor szűnt meg a keresztények üldözése a római birodalomban.Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában.

Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.


Hiedelmek:

- A régi magyar babona szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyj ételt a hűtőben, meg a kamrában. (Ahányan megrohamozták a nagyáruházakat az idén is, ebben remélhetőleg nem lesz hiba!)

- Ma nem szabad baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.
- A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken - ezek szerint Budapesten, vagy Szegeden is - szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje.

- A boldogságot és az életet többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék a rétesben, annál bővebben méri a boldogságot az ég az új esztendőben.

- Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.

Weöres Sándor: Újévi köszöntő


Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.

Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstben disznósonkát,
zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.

Az örök Hofi

Arany János: Alkalmi vers

Az új évet (ócska tárgy!)
Kell megénekelnem,
Hálálkodva, ahogy illik,
Poharat emelnem.
Mit van mit kívánni még
Ily áldott időben? -
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Olcsó legyen a kenyér,
A gabona áros;
Jól fizesse a tinót
S nyerjen a mészáros,
Mérje pedig szöszön-boron,
Font kijárja bőven.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Senkinek a nyakára
Ne vigyenek kontót;
Valaki csak ráteszen,
Nyerje meg a lottót;
Annyi pénzünk legyen, hogy!
Még pedig pengőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Szegény ember malacának
Egy híja se essék;
Messze járjon dög, halál,
Burgonya-betegség;
Orvos, bakó a díját
Kapja heverőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Tücski-hajcski baromnak
Sokasuljon lába;
Boci járjon mezőre,
Gyermek iskolába;
Gyarapodjék a magyar
Számra, mint erőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

A bíró is, mint eddig,
Tisztét jól betöltse:
Víz kedviért a babát
Soha ki ne öntse;
Emberiség, igazság
Egyik serpenyőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Zenebona, babona,
Huzavona vesszen!
Visszavonás, levonás
Minket ne epesszen.
Legyen egység, türelem,
Hit a jövendőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Nagy uraink (ha élnek)
Nőjenek nagyobbra;
Áldozzanak, legyen is mit,
Mégse üssék dobra;
Nemzetiségünk mellett
Buzogjanak hően.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Író pedig írónak
Szemét ki ne ássa, -
Ne is legyen az idén
Napfogyatkozása
Jó erkölcs-, eszme-, hírnév-,
S előfizetőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez új esztendőben.

Mire üssek még pohárt?
Asszonyi hűségre?
Barátság-, polgár-erény-,
Vagy mi más egyébre?
Hiszen ezek közöttünk
Vannak /kelendőben/.
Tudj Isten, mi minden nincs
Ez új esztendőben!

215 éve született Wesselényi Miklós

1796. december 30-án megszületett Wesselényi Miklós, az árvízi hajós.


A magyarországi reformellenzék egyik vezetője Zsibón látta meg a napvilágot. A politikai életbe az 1817. évi erdélyi ínség-segélyakció egyik szervezőjeként kapcsolódott be.
1820-ban szoros barátságot kötött Széchenyivel, s 1821-22-ben együtt tettek nyugat-európai tanulmányutat. 1830-33 között a reformellenzék fő szervezőjeként taktikája az alsó és felső tábla ellenzékének együttes mozgósítása volt. Ekkor Széchenyi programját a rendi függetlenségi küzdelmek hagyományainak korszerű felújításával kapcsolta össze, a haladás és a nemzeti függetlenség egységét igyekezett a liberalizmus szintjén kialakítani.

Wesselényi által épített tanoda Makkfalván

Korának egyik legkiválóbb mezőgazdásza volt, állást foglalt a paraszti tulajdon, a hivatalviselés joga, az örökváltság és a robot eltörlése mellett. Hirdette az alapvető emberi jogokat és a törvény előtti egyenlőséget, szemlélete azonban nem volt mentes nemesi előítéletektől. Az ország önállóságáért vívott harcával Kossuth előfutára volt.
1835-ben megyegyűlési felszólalásai és illegális nyomdája miatt a Habsburgok perbe fogták.

1838-ban, a pesti nagy árvíz idején ő volt a mentési műveletek hőse. 1839-ben 3 évi várfogságra ítélték, de szembetegsége miatt gyógyintézetbe internálták.

az árvízi hős


1835 elején előbb az erdélyi, majd a magyarországi királyi tábla is perbe fogta – előbbi az 1835–36-ös erdélyi országgyűlés üléseiről készített naplónak a cenzúrát megkerülő terjesztése miatt, utóbbi az 1834. decemberi nagykárolyi megyegyűlésen elmondott beszéde miatt, melyben igen élesen bírálta a kormányzatot az úrbéri reformok elbuktatásáért (jóllehet felségsértőnek tekintett kifejezés tényleges elhangoztát sohasem sikerült bizonyítani). A perben Kölcsey Ferenc volt a védője.

1838-ban a pesti árvízben életeket mentett, ezért az árvízi hajós nevet kapta. A perben 3 év börtönre ítélték, a büntetését a budai várban kezdte tölteni. Két hónap után engedélyezték, hogy súlyosbodó szembaja gyógykezelésére a sziléziai Gräfenbergbe utazzék. Innen 1843-ban tért haza és 1848-ig Zsibón élt, mint Kolozs vármegye alispánja.
Az 1840-es években egykori radikalizmusa vesztett erejéből, s már tartott a forradalomtól. A szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című 1844-ben megjelent művében felvetette a nemzetiségi kérdést, majd elsőként dolgozott ki nemzetiségi törvényjavaslatot.
1848-ban vakon s betegen jelentős része volt abban, hogy a kolozsvári országgyűlés is kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezzel a magyar országgyűlésnek is tagja lett, de már 1848 szeptemberében családjával a morvaországi gyógyhelyre, Gräfenbergbe menekült, mert a forradalom nehézségeinek felismerése következtében elvesztette hitét az ellenállás sikerében.

Ehhez a lépéséhez testi rokkantsága is hozzájárult. Felesége, Lux Anna, élete végéig ápolta. Onnan hazatérőben tüdőgyulladást kapott és 1850. április 21-én Pesten meghalt.

“Az ember csak addig zuhan a mélybe, amíg földet ér, a magasságokat tekintve azonban nincs határ.” (Ralph S. Marston)

2011. december 27.



Wass Albert: Pogány újévi köszöntő

Hej emberek! Markomban sűrű
fekete vérrel telt kupa!
Ezzel köszönt rátok egy rongyos,
világgá űzött árva kobzos
utolsó Koppány-unoka!
Borra nem telt. Így hát kupámat
megtöltöttem bús magyar vérrel.
Hozzátok szólok emberek!
Héj, testvéreim, emberek
öt világrészen szerte-széjjel!
Ím alvadt vérrel telt kupámat
e rút világon végigöntöm
s magyar vér mellett, ahogy illik,
az újesztendőt ősi módra
zord táltos-szóval fölköszöntöm!
Babonát mondok, szörnyű átkot!
Vad mágiát, mely megfogan:
megátkozom azt, aki vigad!
Ki bort iszik, asszonyt ölel,
békében él és boldogan!
Mert jaj, véres nép ma az én népem!
Ordas vadak tépik a testét!
S kik elfordulnak tőle, hogy ne lássák:
átok marja ki két szemük világát
s pusztuljanak, ha gyászát elfeledték!
Méreggé változzék a bor minden pohárban
és tébolyult sikollyá a kacaj!
És szörnyű vész és halálhörgés légyen
és minden földi otthon porrá égjen
és minden céda ember benne égjen,
ki tudni arról semmit nem akar:
hogy miként pusztul börtönben, kínban, vérben,
egy részvétlen világ közepében,
magára hagyott népem, a magyar!

(Új Hungária, 1949. december 30.)

Tóth Árpád: Újévi vers a vén házalóról és a fiatal vigécől

ÚJÉVI VERS A VÉN HÁZALÓRÓL ÉS A FIATAL VIGÉCRŐL

Hölgyeim és uraim,
Tizenkettőt kongott az óra,
Figyeljenek most szépen, ahogy illik,
Erre az érzelmes búcsúztatóra,
Melyet mint "hősnő" most elrebegek,
Lévén az én szerepeim
A tragikus és komoly szerepek.
Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak,
Hogy míg önök itt ölébe csücsültek
Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak,
S mulatnak,
Azalatt meghalt az öreg Náthán,
Akinek bánat-batyu volt a hátán,
Meghalt a könnyet mázoló,
Vesékbe gázoló,
Rossz portékákkal házaló
Ó esztendő,
S most új, vígabb élet kezdendő!

S hogy e vígságot stilusosan adjam,
A hősnő-jelleget, bárhogy is szeretem,
Most levetem,
És eljátszom önök előtt
Egy lengébb s vígabb szerepem
A zord jambusokat ma csípje kánya,
Ma én vagyok Szilveszter szobalánya,
S bejelentem,
Hogy most egy új vendég érkezett,
Valami víg monoplánszerkezet
Röpítette ide,
S két nagy koffer van a két kezibe,
Melyekben, mondja, jó kedvet és mámort
S más ilyen finom, kedves portékát hord.
S átnyújtotta a névjegyét,
Hogy hozzam be s mondjam meg a nevét,
Hogy ő a Boldogság és Társa-cég
Kiváló s megbízható utazója,
S a neve, mely mással össze nem tévesztendő,
A neve - Boldog Újesztendő!

Kérem, ez ifjút a kofferjével
És minden drága offertjével
Fogadják szívesen!
Úgy látszik, megbízható vigéc,
Bizalomkeltő, ahogy kinéz,
Bár még Bérczinél is sihederebb,
Jóképű s elegáns gyerek,
S mivel a rendelés máris elkezdendő,
Hát kezdem én s mondom: nos, újesztendő,
Lássuk, hogy milyen finom árut tart most,
Kérek ezennel egy forró, zúgó tapsot!

113 éve született Gombaszögi Ella

Gombaszögi Ella (Budapest, 1898. december 27. – Budapest, 1951. november 12.) magyar színésznő.


Részlet Brehm: Az állatok világa című könyvéből

Elérkezett a várvavárt május 31-ike. Ezen a napon 48. juh, 2 kecske és néhány szarvasmarha – még pedig a beojtottak és be nem ojtottak egyaránt megkapták a maguk biztosan halálos lépfene-bacillus adagját. Roux térdig gázolt a sárban és bámulatba ejtette az egész tömeget azzal, – borszeszlámpáiból és bacillusokkal telt üvegjeitől környezve – hogy milyen hideg nyugalommal fecskendezte be az erős mérget a körülbelül 60 főnyi állatseregletbe.

Pasteur vagy ötvenszer ébredt fel ezen az éjszakán. Rettentő izgalomban hánykolódott szegény, hiszen egész tudományos reputációját tette föl erre a finom kísérletre, amelyben – elvei ellenére – megengedte azt az ő szempontjából merész és elharmarkodottnak látszó lehetőséget, hogy nem szakértő közönség ítélkezzék az ő tudománya fölött. Nem felelt Pasteurné asszonynak, aki hiába próbálta ébrentartani bátorságát: „meglátod, minden kívánságod szerint fog menni;” nem találta helyét a laboratóriumban; bár a följegyzések nem emlékeznek meg róla, de én biztos vagyok benne, hogy aznap buzgón imádkozott az Egek urához…

Nem volt meg benne az a bátorság, hogy talán léghajón szálljon fel, vagy kardpárbajra álljon ki – de megvolt benne az a fair play szellem, hogy vonakodás nélkül vesse magát alá annak a veszedelmes játéknak, amelybe az állatorvosok bevitték.

Az a tömeg, amely 1881. június 2-án Pasteur felett ítéletet volt mondandó, úgy aránylott az előző kettőhöz, mint valamelyes nagy, döntő futballmecs aránylik a vidéki tréning-mérkőzésekhez. Titkos tanácsosok, szenátorok csak úgy nyüzsögtek ebben a gyülekezetben; a méltóságosokat észre sem vették a nagy cirkuszi látványosság közepette: eltűntek azok mellett a nagytekintetű államfő-muftik mellett, akiket a nagyközönség csak királyi vagy hercegi lakzikon vagy temetéseken látott különben néhanapján. És a riporterek ott rajzottak a híres Blowitz árnyékában.

Két órakor vonult be Pasteur és egész kísérete az immár történelmi nevezetességűvé vált helyre és akkor már nem voltak kétkedők, ajkbiggyesztők, csak éljenzők és hurrázók a tömegben. A 24 beojtott juh közül, amelyek két nappal azelőtt millió és millió gyilkos, életerős lépfene-csirákat kaptak volt bőrük alá – egyetlen egy sem mutatott még csak egy kis hőemelkedést sem. Az egész falka nyugodtan eszegetett és kérődzött, mintha kilométernyi távolságban sem volna egyetlen egy lépfenebacillus felfedezhető.

De a be nem ojtott, a meg nem óvott állatok – micsoda félelmes látvány! – tragikus sorban feküdtek ott, szám szerint 22 szegény áldozat; és a még életben lévő kettő ott dülöngött a szomszédságukban az el nem kerülhető rettentő halálnak immáron biztos torkában. Orrlyukaikból és szájukból a közelgő lépfenés halál biztos jeleként fekete vércsöppek csöppentek le lassan a földre.

„Nézd csak, – ez a mondás járt szájról-szájra – ez a két állat maradt meg a be nem ojtottakból!”

Pasteur juhokat ojt Pouilly-le-Fortban, 1881. máj. 31.

Pasteur juhokat ojt Pouilly-le-Fortban, 1881. máj. 31.

A biblia nem részletezi azt a hatást, amelyet Jézus gyakorolt a kánai násznépre akkor, amikor a vizet borrá változtatta át, de Pasteur azon a napon, június 2-án mint modern csodatevő mágus járt-kelt az ámuló tömeg közepette és az a fölfedezés, amely nevéhez fűződött, ugyanolyan álmélkodást keltett, mint az Istenember csodatételei. Az egész tömeg – azok is, akik orrukat fintorgatták reá azelőtt, mélyen meghajtotta derekát az élénk, kistermetű, félig bénult ember előtt, aki olyan tökéletesen meg tudta védeni az élőlényeket a szabad szemmel nem látható ellenségek halálos ölelésétől. Én úgy látom, hogy ez a Pouilly le Fort-i gyönyörű kísérlet határköve az embernek a természet káros hatásai ellen való küzdelmében. Prometheusról nem jegyezte fel a legenda, hogy a jóltevő, az értékes tüzet az emberiség tapsai között hozta volna le az égből; Galileiről pedig ismeretes, hogy börtönbe vetették azokért a kutatásaiért, amelyek mindennél inkább alkalmasak voltak arra, hogy a világot átalakítsák. Azoknak a géniuszoknak pedig nevét sem ismerjük, akik elsőknek alkották meg a kereket, elsőknek találták fel a vitorlát és megtanították az emberiséget arra, hogyan kell a lovat idomítani és járomba törni.

Pasteur (ül) és Mecsnikoff (áll) a veszettségből kigyógyított gyermekek között.

Pasteur (ül) és Mecsnikoff (áll) a veszettségből kigyógyított gyermekek között.

Parasztház Pouilly-le-Fortban, amelyben Pasteur ojtási kísérleteit végezte.

Parasztház Pouilly-le-Fortban, amelyben Pasteur ojtási kísérleteit végezte.

Pasteur a csodálatosan hátborzongató színjáték közepette, miközben ott kergetődztek körülötte az életben maradt juhok és ott játszadoztak huszonnégy, nyomorultan elpusztult, vagy haldokló társuk tetemei között, úgy állott, kitéve a tömeg bámulatának, mint a hősök-hőse; egyszeriben meggyőzte a kétkedőket és átplántálta lelkükbe azt a megingathatatlan meggyőződését, hogy igenis a legyőzhetetlennek tartott betegségekkel meg lehet immár küzdeni. A leírt kísérlet sikerei mind nagyobb hullámokat vetettek. Briot dr. ismert állatorvos, aki addig a legnagyobb kétkedőknek egyike volt, odaugrott hozzá, amikor a be nem ojtott juhok utolsója utolsó perceit élte és így szólt: „Ojtsa belém Pasteur vaccináit éppen úgy, ahogy beojtotta azokat a juhokat, amelyeket olyan csodás módon mentett meg a halálos virustól! Aztán ojtson be engem is ugyanazzal a halálos vírussal, készséggel alávetem magam a kísérletnek! Az egész világot meg akarom győzni az ön csodás fölfedezésének igazságáról”.

Egy másik bűnbánóan verte mellét: „Igaz, hogy eddig mosolyogtam a bacillusokról szóló tanok felett, de bánom bűnömet!”

Pasteur nyugodtan válaszolt: „Hadd emlékeztessem önöket a Szentírás szavaira: „Jobban örül az Ég egy bűnbánó bűnösnek, mint kilencvenkilenc bűntelennek.”…

A nagy Blowitz a sürgönyhivatalba rohant és a londoni Times utján világgá kürtölte, hogy: „A Poully le Fort-i kísérlet a legtökéletesebben sikerült. Ilyen sikert még nem ért meg a világ eddig.”

Az új felfedezés híre hirtelen terjedt el az egész világon; lázban égve várta mindenki a további híreket, abban a balga hitében, hogy Pasteur Messiásként szabadítja majdan meg az emberiséget minden szenvedések nyűgétől. Franciaország egyenesen megvadult a nagy fölfedezés hírére, legnagyobb fiának nevezte Pasteurt és a legnagyobb kitüntetéssel: a becsületrend nagy szallagjával ajándékozta meg. A mezőgazdasági társaságok, az állatorvosok, kisgazdák, akiknek szántóföldeit pokollá változtatta volt a lépfenének mérge: sürgönyökkel bombázták; mind az életmentő vaccinának adagjait kérte tőle. És Pasteur – Roux, Chamberland és Thuilliervel együtt – minden kérésnek eleget tett. Nagyúri gesztussal hanyagolták el saját egészségüket, a tudomány követelményeivel sem törődtek. csak a célt, a nagy célt látták maguk előtt. Pasteur maga, a nagy álmodozó poéta pedig a saját kísérleteinek eredményében még erősebben bízott, mint akár újonnan megtért tanítványainak legbuzgóbbika.

Ezen sürgönyöknek hatása alatt Pasteur kis Ulmi uccai laboratóriumát vaccina-gyárrá alakította át. – Nagy kazánokban főttek és bugyborékoltak azok a levestömegek, amelyek az életmentő, a gyöngített lépfene-bacillusok tenyésztésére voltak szánva. Roux és Chamberland a lehető legpontosabb módon szelidítették a gyilkos bacillusokat, arra a fokra, hogy Franciaország juhait éppen megbetegítsék egy kevéssé, de meg ne öljék. De akármennyire is igyekeztek pontosan dolgozni, nem csoda, hogy néha-néha hibákat is követtek el, annyira gyilkos volt az önmagukra diktált tempó. Aztán valamennyien nekiláttak, hogy szelidített bacillusoktól nyüzsgő levesüket: az ojtóanyagot apró kis fiolákba osszák el, piciny, előzetesen sterilizálás után minden bacillustól megszabadított üvegedényekbe. És ezt az egész munkát minden nagyobb üzemi eszköz nélkül kellett elintézniök. Még ma is csodálkozom azon, hogy Pasteur nem riadt vissza a reá váró feladattól; egészen biztos, sohasem fordult még elő, hogy emberfia ennyire bízzék egyetlenegy – bármennyire is eredményes – kísérletben.

Azt a kis szabadidőt, amely rendelkezésükre állt, Roux, Chamberland és Thuillier arra használták fel, hogy keresztül-kasul utazzák Franciaországot, sőt még Magyarországra is eljutottak. Az egyik helyen kétszáz juhot ojtottak be, a másik helyen közel hatszázat: nem telt bele egy esztendő és több százezer juh megkapta a védőojtást. A vándorló ojtó-orvosok fárasztó utazásaik után hazakerültek Párisba és talán kedvük lett volna arra, hogy üdülést keressenek valamelyes jóféle itóka vagy egy kedves leány társaságában, vagy pipaszó mellett álmodozzanak – de Pasteur nem szenvedhette a dohányfüstöt.

Meg aztán, – kérem szeretettel – nem volt-e fontosabb rájuk nézve a francia juhok panaszos bégetése, mint bármelyik szépasszony mosolya? Így történt, hogy ezek a fiatalemberek – mind megannyi rabszolgája a nagy harcosnak, akinek jelszava az volt, hogy: „Előbb felfedezni, aztán megölni a bacillusokat”, – alighogy megváltak uti ruhájuktól, máris odakényszerültek a mikroszkóp mellé, hogy vörösre nézzék a szemüket a lépfene-bacillusok látható tulajdonságainak tanulmányozásai közben. És miközben a francia mezőgazdák mind hangosabban kiabáltak több és több vaccina után, ennek az idegölő munkának közepette mind több és több zavar állt elő. Fertőző csírák, amelyeknek a fiolákban semmi helyük nem lett volna, beszennyezték a lépfene-tenyészeteket; az is megtörtént egyszer-másszor, hogy olyan gyöngített bacillus, amelynek az egeret sem lett volna szabad megölnie, hirtelen életre kelt és nyulat is ölt… Amikor aztán a tudományos desperádók valamiképen helyrehozták a bajt, Pasteur tovább hajszolta őket, zsörtölődött velük, hogy olyan soká piszmognak a kísérletezéssel.

Ő már akkor más célt tűzött ki maga elé; meg akarta találni a veszettség rettentő csíráját.

A tengerimalacok apró sivítozásába és a nyúlurfiak hősi küzdelmeinek zajába új, a laboratóriumban eddig ismeretlen hangok vegyültek. Ketrecbe zárt kutyák baljóslatú üvöltése, amely a szegény rabszolgákat álmukból zavarta fel… Mit ért volna el Pasteur Roux, Chamberland, meg Thuillier nélkül? Egészen biztos, hogy nem ért volna célhoz. Körülbelül egy év telt el a Pouilly de Fort-i csodatétel után és lassan-lassan máris kitudódott, hogy Pasteur, ámbátor végtelenül zseniális bacillusvadász, mégsem Isten. Olyan levelek érkeztek, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy az egész társaság nyugalmát megzavarják; Montpellierből meg egy tucat más francia helyről, a magyarországi Paksról és Kapuvárról rettenetes tartalmú jelentések érkeztek be. Innen is onnan is jelentették, hogy a juhok rakásra pusztulnak, de nem a természetes lépfenétől, hanem azoktól a vaccináktól, amelyeknek az lett volna a kötelességük, hogy megóvják őket! Máshonnan pedig szomorú jelentések érkeztek be arról, hogy az ojtóanyag felmondotta a szolgálatot; a gazdák beojtották a vaccinát a juhfalkába és miközben esténkint hálaimákat rebegtek a nagy Pasteur felé, akit az uristen mentőangyalul küldött a világra, egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy legelőiken holtan feküsznek a beojtott és állítólag megvédett juhok, amelyek a mezőkön ólálkodó lépfene-spóráknak estek – minden ojtás ellenére – áldozatul…

Pasteur már nem merte felbontani a leveleit. Nem akarta már hallani azt az elfojtott nevetést, amellyel irigyei kínozták. De még várt reá a legerősebb megpróbáltatás, annak a gonosz germán Koch doktornak tollából származó pontos tudományos értekezés alakjában, amely értekezés szilánkokká akarta forgácsolni az ő vaccina-felfedezését. Pasteur jól tudta, hogy Koch a világ legpontosabb és legalaposabb bacillusvadásza.

Egészen biztos, hogy Pasteurnak nem egy éjszakai nyugalmát rabolta el ez a támadás, de az is biztos, hogy nem csorbította harcos készségét. Sem a nagyközönség, sem önmaga előtt nem vallotta be, hogy állításainak bármelyike is téves.

„Ragaszkodnom kell ahhoz az állásponthoz, hogy vaccináim a juhokat valamelyest megbetegítik, de sohasem ölik meg, majd tökéletes védettséget produkálnak.” Ebben a mondatban körvonalazhatjuk álláspontját.

Akármilyen nagy kutató volt, de mégsem volt meg benne Sokrates vagy Rabelais finom, önzetlen, méltóságteljes nyugalma. De vajjon ki vetheti reá az első követ jellemének ezért a fogyatékosságáért? Hiszen Sokrates is, Rabelais is csak az Igazságot kereste, míg Pasteur a Halállal küzdött. A Halállal való küzdelemben pedig talán minden eszköz megengedhető…

1882-ben, aközben, hogy íróasztalán garmadával feküdtek a kedvezőtlen jelentések, Pasteur Génuába utazott és ott, a világ legelső tudósainak gyülekezetében előadást tartott a következő témáról: „Küzdelem a fertőző betegségek ellen gyöngített bacillusok beojtása útján”.

Ebben az előadásában egyebek között a következő mondása hangzott el: „Megtaláltuk a küzdelem általános alapelveit és bízunk abban, hogy a jövő összes reményeinket igazolni fogja”. Aztán még: „ami bennünket kutatásainkban mindenha vezérelt, az a haladásnak és igazságnak szenvedélyes szeretete volt.” Azonban, – és ez elég csúnya szépséghiba – egy szóval sem emlékezett meg azokról az esetekről, amelyekben az ő vaccinája ölt ahelyett, hogy védett volna.

Az ülésen Robert Koch is résztvett és fürkésző pillantást vetett aranykeretes pápaszeme mögül Pasteurre; talán kissé mosolygott is bozontos szakálla árnyékában Pasteur nagyhangú frázisaira. Pasteur érezte a közelgő veszedelmet és nyilvános vitára hívta fel Kochot, jól tudva, hogy Koch bacillusvadásznak sokkal kiválóbb, mint vitázó szónoknak. Koch így replikázott a felszólításra: „Én megelégszem azzal, hogy a közeljövőben írásban adom meg megjegyzéseimet az előbb elhangzott előadásra.”

Ez a válaszirat tényleg rövidesen meg is jelent. Rettentő volt. Humorizáló bevezetésében Koch megírta, hogy Pasteurék egyik tisztviselője útján birtokába jutott a hírneves ú. n. lépfene-vaccináak. Aztán leírta ezzel a vaccinával végzett kísérletét.

„Ugyebár Pasteur úr azt állítja, hogy első számú vaccinája öli az egeret, de nem öli a tengeri malacot? Furcsa! Az a próba, amit megvizsgáltam, az egeret sem ölte meg. Igaz, hogy más próbák pedig még a juhot is elpusztították!”

„Ugyebár Pasteur úr, azt állítja, hogy a második vaccinája a tengerimalacot megöli, de nem öli a nyulat? A megvizsgált második vaccina gyakorta nemcsak a nyulat, hanem még a juhot is megölte. Szóval azokat az állatokat, amelyekre a második vaccinának – Pasteur úr szerint – nincsen gyilkos hatása!

„Ugyebár Pasteur úr vaccinái kell, hogy egyesegyedül szelidített lépfene-csirákból álljanak? Hát kérem, a vizsgáltam fiolákban nemcsak lépfene-csirák voltak kimutathatók, hanem a legkülönbözőbb bunkóképű bacillusoknak meg coccusoknak, meg egyéb szennyező csiráknak egész állatsereglete éldegélt ott békés harmóniában.”

„Ugyebár kérem, Pasteur úrnak, mint mindannyiunknak is, kötelessége az igazságnak, a színigazságnak kutatása? Ha igen, hogyan lehet megérteni, hogy megfeledkezett azoknak a balsikereknek megemlítéséről, amelyek a vaccináknak használata után a világnak annyi sok helyén mutatkoztak?”

Az irat utolsó passzusa egyenesen gyilkosan lesujtó:

„Az ilyen eljárás talán üzleti hirdetésekben szokásos, de nem a tudományban.”

Pasteur elveszítette józan látását és viszontválaszában Koch száraz adataira olyan érvekkel hozakodott elő, amelyek még egy vidéki olvasókör színtjéig sem emelkednek fel. „Hogyan meri Koch azt az állítást megkockáztatni, hogy az én vaccináim szennyező csirákat tartalmaznak? Hiszen húsz évvel Koch tudományos fellépése előtt egyesegyedül azzal foglalatoskodtam, hogy izoláljam és színtenyészetben előállítsam a különböző csira-fajtákat. Ezekután veheti-e valaki komolyan Kochnak azt az inszinuációját, hogy nem tudok színtenyészetet előállítani?”

A francia nemzet, sőt még ennek a nagy nemzetnek legnagyobbjai is, hazafias hevükben egyszerűen nem akarták elhinni, hogy Koch Pasteurt, ezt a tudományos félistent, dicsőségének piedesztáljáról leszállította – vajon lehet-e mást várni egy némettől? – szóval, válaszképen Pasteur a legnagyobb kitüntetésben részesült, amelyet Franciaország bármelyik fiának adhat: a francia akadémia tagjává választották meg. Beiktatásának napján nem kisebb ember üdvözölte a 40 Halhatatlan sorában, mint Ernest Renan, a kétkedő géniusz, „Jézus élete” szerzője, mert mindent megértett. A szónok jól tudta, hogy ha Pasteur néha napján erőt is vett az igazságon, de még mindig a legcsodálatosabb emberi lángelmék sorába tartozik. Renan nem tartozott a tudósokhoz, de bölcsességében meglátta, micsoda csodás munkát végzett Pasteur akkor, amikor fölfedezte, hogy gyönge bacillusokkal védeni lehet erőteljes csírák ellenében, – még ha ez a fölfedezés nem is válik be az esetek száz százalékában.

Micsoda diagonálisan ellentétes két ember állott akkor szemtől szemben egymással, a beiktatás ünnepélyes napján! Pasteur az energikus, a harcos, a hadakozó géniusz, akinek lelkében csodálatosan vegyültek össze a sejtéseknek és jóslatoknak kavargó ködgomolyaira majdan kikristályosodó igazsággal és vele szemben a Buddhaszobor komoly nyugalmával, vagy a Gauriszankar komor felsőbbségével ült Renan, az örökösen szkeptikus nagy ember, aki talán abban sem volt bizonyos, hogy él.

Renan Pasteurt géniusznak nevezte üdvözlő beszédében és az emberiség legnagyobbjaihoz hasonlította; azonban jónak látta mégis, hogy az izgatott, félig béna, őszhajú bacillusvadászhoz ezt a szelíd intelmet intézze: „Az igazság, kedves kartársam, kacér dáma; elsiklik az elől, aki túlságos sok szenvedéllyel hajszolja és ölébe hull annak, aki nyugalommal, némi közömbösséggel vágyódik utána. Azt hiszed, hogy a karjaid közt van? Elillan. Várj türelmesen: és újra öledbe hull; újra meg újra megjelenik az előtt, aki már búcsúztatta, de könyörtelen azzal szemben, aki túlságos lánggal szereti.”

Renan sokkal okosabb volt, semmint azt remélhette volna, hogy kedves szavai egy jottányit is változtassanak Pasteur jellemén, hogy valaha is befolyásolhatják ezt a vadászt, aki az igazságot némelykor nem-igaz utakon hajszolja. De örökéletű szavai mindennél jobban világítják meg Pasteurnek alapjában véve szomorú életét és reámutatnak arra a töviskoszorúra, amely osztályrészül kijut azoknak az őrülteknek, akik arról álmodoznak, hogy az alatt a rövid hetven év alatt, amelyet nekik a Végzet, a legjobb esetben is, munkaidőnek engedélyez, a világot alapjában és gyökerestől meg tudják változtatni.

190 éve született Pasteur

A. Edelfeld: Pasteur a laboratóriumában c. festménye

Louis Pasteur (Dole, 1822. december 27. – Marne-la-Coquette (Hauts-de-Seine), 1895. szeptember 28.) francia mikrobiológus és kémikus, aki az orvostudomány történetének talán legfontosabb egyéni alakjaként ismert mint a mikrobiológia, az immunológia és a járványtan megalapítója.


Hírnevét leginkább a baktériumok kórokozó hatásáról szóló elmélet felkarolásának és a védőoltási módszerek kidolgozásának köszönheti. 1888-ban a vezetése alatt létrejött a Pasteur Intézet, amely az immunizálást a gyógyítás középpontjába állította. Apja Jean-Joseph Pasteur, foglalkozását tekintve cserzővarga, anyja Jeanne-Étienne Roqui volt. 1881-ben a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. Koporsóját a párizsi Notre Dame székesegyházban helyezték el ideiglenesen, majd a Pasteur Intézet kriptájában nyert örök nyugalmat.

Pasteur az immunológia területén hősies kísérleteket végzett, amelyek eredményeként lehetőséget teremtett a fertőződés megelőzésére, egyes betegségek kezelésére és kitörésének megakadályozására a tyúkkolera, a lépfene és a veszettség elleni védőoltások kidolgozásával. Pasteur olyan alapvető tudományos eredményeket ért el, hogy kétségtelenül a legnagyobb része volt abban, hogy a 19. század közepe óta a halálozási arányszám csökkent és az emberek várható élettartama a világ nagy részében majdnem megduplázódott.

Romhányi József: Szamárfül (részlet)

Sírfeliratok

Zebra:
Tévedés áldozata vagyok.
Az elefánt átkelt rajtam gyalog...

Seregély:
Elhunytam, mert ez idén
sörét nôtt a venyigén.
Szüretkor a puskák
rám szórták a mustját.

Hangya:
Kinek járandója csak egy apró morzsa,
ne kapjon fel veknit, mert ez lesz a sorsa.

Nerc:
Hogy lenyúztak, ó, én árva,
Elvittek az operába!
Lógott ott meg hód, nyest, menyét,
Ó, hogy utálom a zenét!

Gödény:
Ha volna sírkövem, megtudnád belôle,
azért nincs, mert azt is elittam elôre.

Egy sáska a hadból:
Vajon én nyugszom itt, vagy egy másik sáska?
...Várnom kell az esti névsorolvasásra.

Vakondok:
Feltemettek. Azt se tudom, kicsodák.
Most felülrôl szagolom az ibolyát.

Cerkóf:
Azt hittem, a kókusz még éretlen.
Tévedtem.

Hülye tyúk:
Csábos voltam csitri jérce koromtól
Az érckakas rámugrott a toronyból.

Galamb:
Dörgedelmes intelmembôl tanulj, hogyha tudsz:
Az ágyúcsô égnek mered, mégsem galambdúc.

Lajhár:
Lustább voltam én, mint mások.
Pihegettem. De ez már sok!

110 éve halt meg Tessedik Sámuel

1820. december 27-én meghalt Tessedik Sámuel.


Tessedik Sámuel mezőgazdasági író, pedagógus, lelkész, az agrártudományok művelésének egyik magyarországi úttörője 1742. április 20-án született Albertiben.
Az erlangeni evangélikus egyetemen teológiát tanult. Mezőgazdasági és természettudományi ismereteit autodidakta módon, főként Németországban szerezte. 1767-től Szarvason volt evangélikus lelkész. 1780-ban a parasztifjak képzésére "gyakorlati-gazdasági szorgalmatossági" iskolát alapított. 1795-ben az iskola tevékenységét fel kellett függeszteni, mert Tessedik Sámuel összetűzésbe került az egyházközség elöljáróival.
Úttörő tevékenységet fejtett ki a korszerű vetésforgó, a szántóföldi takarmánynövények termesztése és az istállózó állattenyésztés elterjesztésében, s kísérletet folytatott szikes területek javításával kapcsolatban. Jelentős érdeme az alföldi szikesek fásítása. Ő honosította meg Szarvason és környékén az akácfát, illetve Magyarországon a lucernát, továbbá a vasborona és a henger használatát.
Új méznyerési eljárásának köszönhetően - az addigi szokástól eltérően - a méheket nem kellett többé elpusztítani.
Közreműködött a feldolgozóipar, az értékesítés, a vízi és szárazföldi szállítás megszervezésében. Tevékenysége kiterjedt egészségügyi területekre is, például kutakat fúratott a tiszta ivóvíz biztosítása érdekében. Részt vett a keszthelyi Georgikon megszervezésében, amelynek elnöke is volt.
Szarvas városában halt meg.

“Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.” (Wass Albert)

2011. december 26.

Hull a hó...




Kosztolányi Dezső: Öreg pap

Gyermekkoromban még angol-búr háborút játszottunk. Az egyik fél volt a "maroknyi szabadságszerető" búr nép, a másik az angol, a "zsarnok", aki lábbal tiporja a hősöket.

Egy vasárnap, minekelőtte templomba mentünk volna, az osztályban gyülekeztünk. Akkor is kitört az angol-búr háború.

Általán mindenki búr akart lenni. Az erősek, a markosok, az erőszakosak azonnal kinevezték magukat búr fölkelőkké, harcosokat toboroztak zászlójuk alá, s az a néhány fiú, aki tétovázott, elmélázott, a gyönge és csenevész, a természeti kiválasztódás és a többség rémuralma folytán, angol lett. Nekem is többnyire ez a szerep jutott. Ezt annak idején váltig szégyelltem. Nem is mertem bevallani senkinek. Csak most beszélem el, miután időközben sikerült tájékozódnom, hogy nem is olyan roppant szégyen ahhoz a néphez tartozni, mely megteremtette a szabadelvűséget, a világkereskedelmet, és olyan férfiakat ajándékozott a világnak, mint Hume, Newton és Shakespeare. Hogy a búrok mit műveltek azalatt, arról nincs tudomásom.

Aztán az iskolai viadalokban a harc eshetősége olyan volt, hogy több hősiség kellett angolnak lenni, mint búrnak. Az arány itt tudniillik teljesen megfordítódott. A "maroknyi szabadságszerető" nép basáskodott, püfölte-pofozta az angolokat, gyomrozta a zsarnokokat, akik szegények már az első pillanatban a földön hevertek.

Én is így feküdtem lenn a tanterem padlóján, fölöttem egy csomó vastag kamasztesttel, mely mozgó, izgatott rétegben helyezkedett fölém.

Egyszerre nyílt az ajtó. Latintanárunk nyitott be, az osztályfőnökünk. Papok tanítottak bennünket, derék, tudós papok, akik mind testi, mind lelki jóvoltunkra atyai szeretettel ügyeltek.

Latintanárom különösen szigorú volt. Megkövetelte, hogy még álmunkban is elfújjuk a rendhagyó igéket, és jaj volt annak, aki valamit elvétett. Ezt gonosztevőnek nevezte. Nem türelmetlenségből vagy elvakultságból. Belül, a lelke mélyén valóban meg volt győződve, hogy aki nem szereti a latin nyelvet, és nem hordja szívén a rendhagyó igék ügyét, az a társadalom szemete, gonosztevő és hazaáruló.

Amikor ő feltűnt az ajtó keretében, az ellenségek, akik az imént még oly ádáz küzdelemben gabalyodtak össze, a megegyezés minden reménye nélkül, hirtelen békét kötöttek. Ki-ki a helyére ugrott. Én tápászkodtam fel utoljára, mert legalul kerültem.

Nem szólt semmit. Gúnyosan a fejét csóválta, rosszallóan pillantott utánam, amint hajlongva padomba sompolyogtam.

Csak a mise alatt vettem észre, hogy új tavaszi ruhám, melyet ezen a napon vettem föl először, elszakadt. Kabátom alján egy elég nagy hasadás tátongott.

Tudtam, hogy mit jelent ez. Apám, ha meglátja otthon, elnadrágol. Egyelőre tenyeremet szorítottam rá, mint valami sebre, hogy gyógyuljon. De mihelyt levettem róla a tenyeremet, a súlyosan sérült beteg kelme lefittyent. A seb gyógyíthatatlannak mutatkozott.

Mise után a kápolna alatt ott állt a latintanárom.

- Miért sírsz? - kérdezte keményen.

- Eltépték - hebegtem, és mutattam.

- No lásd - bólintott -, megérdemelted, haszontalan.

Nézte a kabátom, valamin tűnődött, így szólt:

- Gyere velem.

Mentem a hosszú, sötét folyosón utána. A folyosó végén volt a cellája. Kinyitotta az ajtót egy nagy kulccsal. Szűk kis cella volt. A vasrácsos ablakon virágcserepek álltak. Fekete nedvességfoltok ütköztek ki a sárga falon. A falon csak feszület lógott meg egy Szűz Mária-kép.

- Vesd le a kabátod - parancsolta.

Fogalmam se volt, mi következik ezután. Azt hittem, hogy elkobozza a kabátomat, és mint bűnjelet átadja az igazgatónak, vagy valami borzalmas fegyelmi eljárás következik, beláthatatlan következményekkel. Némán levetettem a kabátom. Ő átvette némán.

Az ablak mellé ült. Ott kihúzott egy fiókot, abban hosszan-hosszan keresgélt. Föltette a pápaszemét.

Tűt vett elő, cérnát, foldozófát. Nyálazta a cérnát. Bandzsítva trafálgatta vele a tű fokát. Végre befűzött, varrni kezdett. Varrta a kabátom.

A magányos férfiak gyakorlottságával varrt, de sokáig tartott, amíg elkészült vele.

Közben gondolkozhattam arról, hogy mi történik.

Először is megdöbbentem, hogy közösséget vállal egy nebulóval, és cinkostársként leplezi azt, amit büntetnie kellene. Másrészt vasárnap tilos varrni. Ezt a napot pihenéssel, elmélkedéssel, Istennek tetsző cselekedettel kell megszentelni. Aki varr, az bűnt követ el. Azon tépelődtem, vajon nem jut-e bűne miatt a pokolba, az örök kárhozatba. Ma már tudom, hogy nem. Azóta ha szentekről, földi angyalokról hallok, mindig tűvel-cérnával képzelem el őket és foldozófával.

Ave Maria

A sarki fény - érdekesség

A sarki fény elsősorban a sarkvidéken észlelhető jelenség, így lehet északi vagy délsarki fény. Igen változatos formában jelenhet meg. Néha alig észrevehető, fehéres ív a látóhatár szélén, mintha fehér szivárvány volna.
Előfordul, hogy az említett ívre merőleges sugarakból álló szerkezet rajzolódik ki, mintha a látóhatáron túlról gyenge nap szórná felfelé a sugarát. A sugarak néha olyan erősek, hogy elnyomják az ív fényét. Az is megtörténhet, hogy csak az ég csillog fehéresen; de lehet a sarki fény a magasból lelógó függöny, drapéria képe is. A fény ereje, formája nem állandó, változik, majd lassan eltűnik. Erőssége nem éri el a félhold fényének erejét.


A sarki fény a sarkok környékén évente legalább száz alkalommal észlelhető, minél távolabb haladunk, egyre ritkábban látszik. Közép-Európában, így nálunk is, évente legfeljebb öt alkalommal látható inkább gyengébb és rövidebb ideig. A sarki fény gyakorisága nem egyenletes. Leginkább márciusban és októberben fordul elő, legritkábban januárban és júniusban. Színe lehet fehéres, sárgás, ritkábban pirosas, sőt zöldes. 100 és 200 km közötti magasságban keletkezik, a magnetoszférából a felső légkörbe csapódó elektronok okozzák úgy, hogy fénykibocsátársa gerjesztik a légköri atomokat és molekulákat.
Ahol ritkábban fordul elő, babonás emberek égi jelnek tekintik; egységes felfogás viszont nem alakult ki, egyesek jó, mások kedvezőtlen előjelnek tartják.

forrás

Ady Endre: A téli Magyarország

Magyar síkon nagy iramban át
Ha nyargal a gőzös velem
Havas, nagy téli éjjelen,
Alusznak a tanyák.

Olyan fehér és árva a sík,
Fölötte álom-éneket
Dúdolnak a hideg szelek.
Vajjon mit álmodik?

Álmodik-e, álma még maradt?
Én most karácsonyra megyek,
Régi, vén, falusi gyerek.
De lelkem hó alatt.

S ahogy futok síkon, telen át,
Úgy érzem, halottak vagyunk
És álom nélkül álmodunk,
Én s a magyar tanyák.

146 éve született Róth Miksa

1865. december 26-án megszületett Róth Miksa

Apja műhelyében tanult, majd külföldi tanulmányutat tett. Ennek során megismerkedett az üvegfestő művészettel. Hazatérve különleges színű és fajtájú üvegek előállításával nemzetközileg elismert színvonalra emelte a magyar üvegfestészetet.


Műhelyéből számos európai, sőt amerikai megrendelésnek is eleget téve szállították a színes üvegablakokat. A kor művészeti irányzatának megfelelően kezdetben a historizmus, majd később a szecesszió jegyeit és szellemét tükrözték alkotásai. A templomi üvegablakok művészének tekintették, de dekoratív festészettel is foglalkozott.

Somogyfajsz, Római katolikus templom (Krisztus Király),
Róth Miksa tervezte ablak



Ő készítette a budapesti Szent István bazilika és az Országház üvegképeit, más rangos középületek és templomok míves üvegablakait. Kimagasló alkotásai között tartják számon a marosvásárhelyi kultúrpalota mozaikjait is.

Budapesten halt meg 1944. június 14-én.

“Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.” - Példabeszédek könyv

2011. december 25.

Szeretettel


Dickens: Karácsonyi ének (film)

Reményik Sándor: Templom és iskola

Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
1925

A kereszténység egyik legszebb temploma

Mikor Numa Pompilius, a mondák szerint Róma második, jövendőmondó királya Kr.e. mintegy hétszáz évvel kiválasztotta azt a magaslatot, ahonnan népének kinyilvánította az istenek állítólagos üzeneteit (a vaticinatiókat), aligha láthatta előre a jövőt – azt, hogy a Vaticanus-domb viszonylag kisebb részén idővel egy szuverén, nemzetközileg is elismert városállam alakul, amelyet a császárságokra és királyságokra jellemző elidegeníthetetlen területi, politikai, polgári és diplomáciai jogok illetnek majd meg.
A Vatikán a világ legkisebb államalakulata. Területe alig haladja meg a 44 hektárt. E kicsiny állam területén található ugyanakkor a világ legnagyobb temploma, a Szent Péter-székesegyház, továbbá egyik legnagyobb kiterjedésű palotaépítménye, amely mintegy ezer helyiségből áll.


A szuverén állam 1929. február 11-én alakult az ún. lateráni szerződés alapján. XI. Pius pápa lateráni egyezmény aláírása idején a következőket mondta: „Ez a terület kicsi, mégis kijelenthetjük, hogy a világon a legnagyobb, hiszen itt található a Bernini által tervezett oszlopcsarnok, Michelangelo kupolája, a gyönyörű galériák, a kertek és a könyvtárak számos tudományos kincse, valamint az Apostolok Fejedelmének sírja.”


A Szent Péter-bazilika a kereszténység legnagyobb temploma. Annak a fényes ókeresztény bazilikának a helyén áll, melyet Constantinus császár építtetett 324-ben a szent apostol tiszteletére. Az ősi székesegyház falai a középkor végére omladozni kezdtek, ezért Bramante kapott megbízást új főtemplom építésére. Dolgozott rajta Raffaello, B. Peruzzi, A. Sangallo, végül Michelangelo is. Ez utóbbi Bramante elképzeléseihez híven görög kereszt alaprajzú grandiózus bazilikát tervezett kettős boltozatú kupolával. A XVII. sz. első éveiben Maderno a görög kereszt alaprajzot latin kereszt formájúvá változtatta. Az ő munkája a barokk homlokzat is. A templom elé később Bernini hatalmas ellipszis alakú díszteret épített, melyet két oldalról félkör alakú négyes oszlopsorok (a híres kollonnádok) szegélyeznek. 284 oszlop és 88 pillér alkotja a Kolonnádokat. Az oszlopcsarnok tetején körben 162 szent barokk szobra áll. Bernini 1656 és 1667 között, 11 éven át dolgozott remekművén. A tér közepén magas. vörösgránit obeliszk nyúlik az ég felé. Caligula hozatta ide Egyiptomból, Kr. u. 37-ben. Ha ráállunk az obeliszk és a két, 17. századi ikerszökőkút közé elhelyezett két, kör alakú burkolókő egyikére, megfigyelhetjük a tökéletesen összehangolt négyes dór oszlopsorokat, amelyek az optikai bravúr következtében egyetlen oszlopnak tűnnek.


Két szökőkút van mellette, az egyiket Maderno, a másíkat Bernini készítette. A templomhoz széles lépcsősor vezet. A tágas központi előcsarnokkal díszített homlokzaton 9 balkon van kiképezve, a középsőt, a Loggia delle Benedizioni-t az áldások loggiájának hívják, mert ebből az ablakból hangzik el nagy ünnepeken a pápa áldása az « Urbi et Orbi » (áldás a városnak és a világnak) a hívek nagyszámú tömege előtt, mely ilyenkor a Szent Péter téren összegyűlik. A homlokzat előterében végigvonuló márvány oszlopsor 5 ajtaja vezet az átriumba, Maderno méltóságteljes alkotásába (1608-13.), melyet értékes mozaikok díszítenek: Giottótól a Navicella (az apostoli halászbárka) a bejárati ajtó fölött és Constantinus császár lovasszobra, Bernini alkotása, mely szintén az előcsarnokban helyezkedik el. A központi bejárat bronzszárnyait Antonio Filarete készítette 1440-45-ben.

A kiváló ötvösmunka Szt. Péter és Szt. Pál alakját idézi. Az utolsó ajtó jobbra az ún Porta Santa, a szent ajtó, melyet zárva tartanak, csupán a jubileumi szent években nyitja ki a pápa egy jelképes kalapácsütéssel. Lépjünk be a bazilika belsejébe és azonnal észleljük, hogy a legnagyobb szent épületben vagyunk, melyet valaha is építettek. Ez a monumentális alkotás azért született, hogy a katolikus egyház szentségét magasztalja, ezért is lett a szent ereklyéknek, csodálatos egyházi kincseknek gazdag tárháza. Maga az épület a reneszánsz és a barokk stílus harmonikus egysége. Amikor belépünk a székesegyházba, olyan érzés fog el „mintha az Örökkévalóságba lépnénk be—, írta Goethe. A világ legnagyobb katolikus temploma roppant dimenziókat tár fel. Külső hosszúsága 212 m. belső hosszúsága 187 m . Belmagassága a kupola csúcsáig 132 m . A főhajó padlóján réz távjelzők mutatják, hogy milyen hosszúak a világ más híres, nagy katedrálisai.


A bazilika legértékesebb műremekét, legféltettebb kincsét, Michelangelo magasztos Piatá­ját a bejáratról jobbra, saját kápolnájában találjuk. A művész. mindössze 24 éves volt. amikor kifaragta a mélyen megrendítő szobrot. A Szűz ölében ringatja a megfeszített Krisztus testét. Ez Michelangelo egyetlen olyan műve. amelyet szignált (a Madonna széles vállszalagján), miután meghallotta, hogy az emb­rek egy másik szobrásznak tulajdonítják az alkotást. Amióta 1972-ben egy vallási fanatikus kalapáccsal a kezében meg akarta rongálni a szobrot, védőüveg borítja. A belső teret hatalmas pillértömegek tagolják. Hol elszűkül, hol kitárul a rendszer a boltozatok, kupolák egymásutánjában, míg középen Szt. Péter sírja fölé borul a világ legszebb kupolája. A kupola alatt magasodik a baldacchino, Bernini 29 m magas oltárbaldachinja. A főoltár fölött szárnyal, amelynél csak a pápa celebrálhat misét. A tető és a négy csavart oszlop a Pantheon bronzdíszeinek anyagából készült. Mind a négy oszlop tetején címerpajzson ott láthatjuk a három méhet, a művet megrendelő Barberini VIII. Orbán pápa címerállatát. A lenyűgöző kupola megtervezéséhez Michelangelo a Pantheon és a firenzei katedrális példájából merített ihletet.

A főhajóból lift visz föl a galériába, ahonnan a bazilika belsejének szédítő látványa tárul elénk. Közelről tanulmányozhatjuk a kupola finom szerkezetét. Spirális lépcsők és rámpák vezetnek a külső erkélyre. amelyen körbejárhatjuk a kupolát, és élvezhetjük Vatikánváros és egész Róma megragadó panorámáját.

Ady Endre: Ének karácsony ünnepén

Ma a bilincses millióknak
Éhnyavalyás, kínos élete gyászol
S újra megátkoz téged,
Csalárd legenda, betlehemi jászol,
Hazug fölkentség, ál szeretet.

Ma sem hiszünk a pásztoroknak,
Sem a prémbundás, víg örvendezőknek,
Sem a vezér-csillagnak,
Csupán mi saját, szomorú erőnknek,
Mely megfeszíttetett igazán.

Ma a sírokat bontogatjuk
S minden léptünknél átok-sírok nyílnak,
Melyekbe, hajh, becsalta
Hazug fénnyel a betlehemi csillag
A Szeretet hiszékenyeit.

Ma hóhéraink Jézusához
Hallelujázni nem vihetnek minket,
Megmutatjuk egymásnak
Gyűlölet-szító, nehéz sebeinket
S bosszura hívjuk a szíveink.

Ma bús fejünk álomra hajtván,
Enyhet álmodunk: piros bosszú népe
Kél iszonyú rajban
S lép a Krisztus-hydra ezer fejére,
Megfizetni vad századokért.

Ma is Gyülöletet ünneplünk,
Miként tegnap, holnap és újra-újra,
Gyülöletet és Harcot,
Míg új Karácsony jelét ki nem gyujtja
Az egész Földön a mi szivünk.

Mit hozott a Jézuska?

Évezredes vallási tradíciókat és szokásokat, a kereszténység egyik legszentebb - Jézus Krisztus földi születésének emléknapját, az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld - ünnepét is megpróbálta a totálisan berendezkedő kommunista hatalom kitörölni a naptárból és mélyen gyökerező társadalmi beágyazottságából.

Az antiklerikális harc jegyében fogant irányadás felhívta a figyelmet arra, hogy ki kell iktatni az emberek tudatából azokat a tanokat, amelyek szerint a karácsony Jézus születésének az ünnepe. Ehelyett a propagandamunkában hangsúlyozandó a békéért folytatott harc, a dolgozók jóléte, amely voltaképpen Sztálinnak, a "népek bölcs tanítómesterének" köszönhető. A párt főideológusai azonban tudták, hogy még a legerélyesebb, legintenzívebb propagandamunka se fogja kitörölni a dolgozók tudatából az ünnepet, de abban reménykedtek, hogy különféle eszközökkel meg lehet fosztani a karácsonyt eredeti jelentésétől.


Karácsonyi képeslap (Fotók: Emlékpont)

A szentesteünneplés letörésének leghatásosabb módszere a puszta félelemkeltés volt. Szimbolikus jelentőségű, hogy az államvédelmi bizottság 1949. december 24-én függetlenítette az ÁVH-t a Belügyminisztériumtól. Szintén a karácsonyi ünnepkör alatt történt a magyar katolikus egyház vezetőjének, Mindszenty Józsefnek az elfogatása, akit 1949. december 26-án tartóztattak le. Később karácsony másnapját egyszerűen törölték a munkaszüneti napok sorából.

Az ötvenes évekre Sztálin születésnapja vált a tél főünnepévé, december 24-e pedig átalakult fenyőünneppé. A fenyőt a Télapó hozta, s Gyed Maróz (Fagy Apó) örvendeztette meg az ifjúságot, de hogy túlságosan nagy kultusza ne támadhasson, megtiltották a karácsony előtti bérszámfejtést, gyorsan megoldva ezzel az ajándékozás problémáját. A karácsony átformálásánál fő szempont volt a kommunista ifjúság átnevelésének a kérdése.

Nemcsak hiánygazdasági sajátosság, hanem tudatos politikai döntés is volt, hogy az 1950-es évek elején nem lehetett szaloncukrot kapni az üzletekben, a leleményes háziasszonyok ezért azt régi receptkönyvekből otthon főztek – derült ki Tóth Eszter Zsófia kutatásaiból. Az 1950-es évek elején még az is előfordult a fővárosban, hogy nem lehetett fenyőfához jutni, csak virágboltban lehetett kis gyökeres fát kapni, igaz, ez az akkoriban egyáltalán nem volt divatos.

Végül álljon itt a fenyőfaünnepek emblematikus dala, amely a Mennyből az angyalt hivatott kiváltani: "A zöld fenyőfán kigyúltak a gyertyák, kispajtások örvendezve köröskörül járják. Te szép zöld fenyő, köszöntünk mi téged, hozz örömet mindnyájunknak és boldog új évet."

forrás

1000. december 25. - I. Istvánt királlyá koronázzák

István fejedelem 1000. december 25. előtt II. Szilveszter pápához Rómába küld királyi koronáért (???) és egyházszervezéssel kapcsolatos intézkedéseinek jóváhagyásáért. December 25-én (vagy 1001. január 1-jén) királlyá koronázzák.
Uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemséget egységes, keresztény magyar királysággá alakította át. Ez 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő törzseket (klánokat) fegyverrel vagy békés úton behódoltatta, a lázadásokat leverte.
Az ezeréves magyar törvénytár az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet. Magyarországon minden év augusztus 20-án I. István király szentté avatásának napját ünnepeljük.

Benczúr Gyula: Vajk megkeresztelése
A minden történelmi alapot nélkülöző festményen az előtérben térdepel a kereszténységet felvevő Vajk (a későbbi Szent István király), akit a püspöki ornátusba öltözött Szent Adalbert keresztel meg. Vajk ugyanis négy éves volt, amikor 973-ban szüleivel együtt Szent Galleni Brunó I. Ottó császár megbízásából megkeresztelte.


Haláláról a Képes Krónika a következőképpen ír:

2. krónika, 70. SZENT ISTVÁN KIRÁLY MEGHAL, ELTEMETIK FEHÉRVÁROTTA szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett Isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz Mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e Szent István király érdemeinek közbenjárására, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen.

2011. december 24.

Handel: Messiás

Ady Endre: Békesség ünnepén

Békesség most tinéktek, emberek.
Övendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák.
Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szagán!…
Szép dolog ez!… Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán…
Hejh, szép az istenes legenda,
A csillag, a jászol, az élet,
Ki lehetne még vele húzni
Talán még néhány ezer évet…
Békesség hát néktek, emberek,
Örvendezzék a vak, a béna:
A jászol benne van a legendában
S a jászolban benne a széna…
Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztőkből csillag vezet ki,
A pásztorok és bölcs királyok
Szinte futnak - egymást szeretni
S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha…
Örvendezzél, derék világ,
Harsogjatok, jó, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.
Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
Ennyi kis fény tán a világnak.
Odakint szörnyű nagy a kétség,
Odakint szörnyű a sötétség.
Odakint szörnyű vaksötétben
Sirály sikoltoz, vércse vijjog,
Bagoly huhog, kóbor eb szűköl…
Odakint valami nagy titkot
Rejteget a sötét világ,
Jó lesz mormolni szaporábban
A szent zsolozsmát, bibliát.
A föld könnyektől terhesült meg
S a terhesült föld ing, remeg,
A vajudó kínnak gyümölcse
Nem lehet más, csak szörnyeteg…
Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt
És rettentett a földgolyón,
Vad orkánban kitörni készül,
Világot törve, rombolón,
Évezredes tragédiának
Bosszuló vége fenyeget,
Vad-éhesen, vad harcra készen
Állnak iszonyú seregek…
A Messiást nem várják immár,
Nem kell többé a Messiás,
Hazug a megváltás meséje,
Szentségtelen a szentirás,
Hazug minden, amit az ember
Évezredekkel istenné tett,
Csak egy igazság - közös jussú
S egyenlő végű - ez az: élet…
Ám ne nézz ki az éjszakába,
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák,
Ne halljátok a föld-dübörgést,
Menjen tovább a szürke élet,
Közelg a földi végitélet…
Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
Harsogjatok csak, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.

2011. november 21.

Szomorú napokra

Konyhába





Tél


Érdekességek

A repülő postás

A galambok nagy távolságról is hazatalálnak. Ezért kezdték hírtovábbításra használni - postagalambként. A madár persze nem hírvivőnek születik, hanem fokozatosan nevelik azzá.

Már az ókori Babilonban és Egyiptomban is alkalmaztak postagalambot.
A föníciaiak a hajóikon, a rómaiak a seregeikkel sok galambot vittek, hogy mindig megüzenhessék az otthoniaknak, merre is járnak.


1815-ben a londoni Rothschild bankár tudni akarta, mi lesz a napóleoni háború végeredménye. Emberei postagalambokkal követték az angol sereget. Így tudta meg, hogy Napóleon elveszítette a waterlooi csatát. Rothschild azonnal összevásárolt minden angol értékpapírt. Amikor később eljutott Angliába a győzelem híre, az angol papírok értéke felszökött. Rothschild néhány napon belül több mint egymillió fontot nyert!
Az ilyesfajta "hírzárlat" érdekében a postagalambok elpusztítására a cári Oroszországban sólymokat tanítottak be.

Különleges szolgálatra manapság is használnak postagalambot.
Angliában a plymouthi kórházból a vérvizsgálathoz szükséges vérpróbát postagalambokkal küldik a város másik végén levő laboratóriumba.
A forgalmi dugók, a közlekedési lámpák annyira lelassítják a forgalmat, hogy a galamb minden járműnél gyorsabban elvégzi a sürgős szolgálatot. Régen előfordult, hogy nagyobb távolságon pihenőállomást rendeztek be a galamboknak. Itt a nőstényeket különválasztották a hímektől, mert előfordult, hogy a galambok turbékolás közben megfeledkeztek útjuk igazi céljáról...

Juhász Gyula: November

Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme, odavan.

Nem is tudtam, hogy ő valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.

Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.

Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:

És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!

Francisco Tárrega - Grand Vals

159 éve született a klasszikus gitárművészet megalapítója

Francisco Tárrega Eixea (Villareal, Castellón, 1852. november 21. – Barcelona, 1909. december 15.) spanyol zeneszerző és gitárművész, a mai klasszikus gitárjáték technikájának megalapozója.


1874-től 1878-ig a madridi konzervatóriumban egy gazdag kereskedő, Antonio Canesa anyagi támogatásával Emilio Arrieta keze alatt zeneszerzést és zongorát tanult. Már az 1870-es évek végétől rendszeresen gitárkoncerteket adott és gitárt tanított. Virtuóz gitáros volt, a gitár Sarasatéjának is nevezték. Számos sikeres koncertkörutat tett Nyugat-Európában, a kor híres művészeinek társaságában mozgott.


Valenciában ismerkedett meg Conxa Martínez-zel, egy gazdag özvegyasszonnyal, aki gondozásába vette, és egy házat bocsátott Tárrega és családja rendelkezésére Barcelonában. Itt alkotta legismertebb műveinek többségét.

317 éve született Voltaire

Voltaire eredeti nevén François-Marie Arouet (Párizs, 1694. november 21. – Párizs, 1778. május 30.) francia felvilágosodás kori író, költő és filozófus volt.


Néhány gondolat tőle:


Mi az optimizmus? Konokul azt állítani, hogy minden jól van, amikor rosszul vagyunk.

Isten, szabadíts meg a barátaimtól! Ellenségeimmel magam is elbánok majd.

Minden embert a maga százada alakít ki; nagyon kevesen emelkednek koruk erkölcsei fölé.

Nincs az a rossz, amiből ne születne valami jó.

Azok a történészek, akik megjósolják a jövőt, méltatlanok arra, hogy megírják a múltat.

Furcsa egy szenvedély az, amellyel egynémely urak mindenképpen meg akarnak győzni minket arról, hogy nyomorultak vagyunk. Nem szeretem azt a kuruzslót, aki el akarja hitetni velem hogy beteg vagyok, azért, hogy eladja nekem a pirulát.

A háború, néhány év múltán, éppoly szerencsétlenségbe dönti a győzteseket, mint a legyőzötteket.

Minden műfaj jó, kivéve az unalmas műfajt.

Helyes dolog, ha felfedjük a hasznos könyvekben lévő tévedéseket: sőt, csakis ott kell keresnünk őket. Jó művel vitába szállni, ez megtiszteli azt; a többi nem érdemli meg ezt a megtisztelést.

Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, amilyenek valóban vagyunk, arról senki sem.

Igazságot hirdetni, vagy hasznos dolgokat javasolni az embereknek, biztos módja annak, hogy üldözzenek minket.

Nem tudom elfogadni, hogy minél többet gondolkozik az ember, annál boldogtalanabb. Ez csak azokra vonatkoztatva igaz, akik tévesen gondolkoznak.

Megkezdődött emberi repülés története.

Az ember először ballonnal, azaz hőlégballonnal emelkedett sikeresen a levegőbe. Ezt a felemelő érzést Jean-Francois Pilátre de Rozier francia fizikus és Francois d'Arlandes márki élte át elsőként, Etienne-Jacques és Joseph-Michel Montgolfier által készített hőlégballonnal 1783. november 21-én, Franciaországban, Bois de Boulogne-ban.


9 kilométeres utat tettek meg 100 m magasan, Párizs felett. A hőlégballon magassága 22 m, átmérője közel 14,5 m és térfogata 2000 m3 volt.
Ekkor kezdődött a levegőóceán meghódítása.

A léggömb kísérletek izgalomba hozták egész Európát. Magyarországon először 1783-ban Nyemecz tanár az állam költségén tett kísérletet Montgolfier testvérek utánzására, de mindkét próbálkozása csődöt mondott.
1874-ben viszont két hidrogénnel töltött "repülő golyóbis" emelkedett föl. Az elsőt a zágrábi születésű Domin Ferenc József jezsuita szerzetes, a másodikat az 1746. május 6-án Kunszentmártonban született Szablik István piarista készítette.

Léggömbfelbocsátás a millenniumi ünnepségek alatt a Városligeti tónál


Kísérletéről a Pressburger Zeitung 1784. július 27-én így számolt be:

"Szablik léggömbje 14 finoman kidolgozott, vörösre és fehérre festett, kencével bevont ökörhólyagból készült. A szabályos gömb alakú "égi golyóbis", miután megtöltötték "gyúlékony levegővel", 11 órakor emelkedett fel. A 21 hüvelyk [55 cm] átmérőjű léggömb merőlegesen szállt a magasba és mintegy 24 ölnyi [45 m] magasságot ért el. Negyedóra múltán azonban elszakította kötelét és délnyugat felé szállt egyre magasabbra, míg azután egy első osztályú csillag nagyságúvá zsugorodott.
Szablik eredményes kísérletének értékéből mit sem von le az, hogy léggömbje a hidrogén tömegesebb előállításának nehézkes volta és valószínűleg pénzszűke miatt is - viszonylag kis méretű volt."