2011. január 31.

Bajza József: Megelégedés

Mit nekem ti hír s szerencse
Tűnedékeny álmai!
Gazdag dús palotája,
Lengeteg pórnép csodája,
Mit nekem ti büszke hősek,
Fény s dicsőség rabjai!

Vívjatok ti koszorúkat
Vérpályátok mezején,
Hágjatok csillámtetőre
Hol bölcs címet nyer a dőre:
Kis hajlékom enyhhelyéből
Nyúgott szívvel nézlek én.

A felettem földerengő
Bíbor hajnalfellegek,
A mező kies viránya,
Egy elzárt vidék magánya
S holdragyogta forrás engem
Szebb örömre intenek.

134 éve született Magyar Ede

Magyar Ede (Oszadszki Ede) (Orosháza, 1877. január 31. – Szeged, 1912. május 5.) magyar építész.


Építőmesteri képesítését a budapesti felső építőipari iskolában nyerte. Előbb Temesvárott, majd Szegeden alkotott. Több bérház, a nagykikindai református templom, a szegedi Református Egyház palotájának tervezője. Munkáit kezdetben a szecesszió stílusában, később Lechner Ödön modorában, végül eklektikus stílusban tervezte.

Ungar-Mayer-palota


A magyar szecesszió kiemelkedő tervezője volt, akit „magyar Gaudinak” is neveztek. Annak ellenére, hogy legismertebb műve, a Reök-palota nagyon ritka magyar példája az art nouveau francia, illetve spanyol irányvonalának, ez az elnevezés félrevezető, hiszen legtöbb épülete ennél szigorúbb vonalvezetésű, kevesebb növényi és egyéb díszítést alkalmaz.


Szeged,Tábor utca 5. kapualj
 Országos szinten Magyar Ede egyedi munkássága mind a mai napig kevésbé ismert. Ennek lehetséges okai korai halála és az a tény, miszerint összes művét vidéken alkotta. Szeged belvárosának arculatát nagy mértékben meghatározta.

214 éve született Schubert

Franz Seraph Peter Schubert (Bécs, Himmelpfortgrund, 1797. január 31. – Bécs, 1828. november 19.), osztrák zeneszerző.

Bajza József: Honfidal

Benned múltam, jelen- s jövőm,
Benned van mindenem,
Oh hon, te vér-szerezte kincs,
Te drága gyöngy nekem!

Itt pillantám meg a napot,
E lég táplált, nevelt;
Az ifjukor szent álma itt
Ringatta e kebelt.

Itt lelt munkát a férfigond,
S munkában élveket;
Ha egykor végórám ütend,
Ez ősi hant temet.

Magas bércről sok százados
Vár-rom tekint le rám;
De lent még áll, virágozik
S ép ezredes hazám.

Itt vítanak nagy őseim
Szabadság s lételért,
Itt áldozának életet,
Vagy nyertek hősbabért.

Az elhúnytaknak lelke leng
Hol a szellő suhan,
Minden fűszál, minden göröngy
Véröktől ázva van.

E vérben forrt polgárerény,
Forrott honérzelem,
E vérben fürdött gyászmezőn
Egy szebb jövő terem.

Imádom, oh féltett haza,
Megszentelt földedet;
Dicső korok magvát veté
Belé a végezet.

Lerázva ős salakjait
Szabadság s értelem,
Itt lesz boldog, nagy és erős
Majd egykor nemzetem.

Emberkénynél hatalmasabb
Lesz a törvénybetű,
Bűn és ármány felett erény
Szilárd tekintetű.

Megszűnend a viszálkodás
Hiten és nyelveken,
S Kárpátoktól a tengerig
Magyar világ leszen.

Oh szép világ, dicső világ,
Magyarnak édene!
Derítsen rád örök napot
A népek Istene.

207 éve született Bajza József

Bajza József (Szűcsi, 1804. január 31. – Pest, 1858. március 3.), költő, színigazgató, kritikus.


"...Ő a magyar irodalmi kritika megteremtője, a haladó eszmék szószólója a sajtóban, indulatos és félelmetes vitatkozó, majd 1848-49 folyamán Kossuth sajtójának vezérpublicistája, aki a nemzeti törekvések tragikus összeomlása után maga is lelkében összeomlik, és elborult elmével hal meg. Ez a kép így igaz is, csak nem teljes.
... Bajzát, a költőt, a magyar almanachlíra főalakját alaposan elfelejtettük, ha egy-két versét kegyeletből őrzik is az antológiák, holott több köze van a fél évszázaddal későbbi századforduló, majd a Nyugat hangvételeihez, mint akár nemzedéktársainak, akár közvetlen utódainak. Egy-egy Bajza-rímpár felcsendülésénél néha Babits vagy Tóth Árpád jut a meglepett olvasó eszébe."

(Hegedűs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka)

“Az őszinteség a személyiség varázsa.” (Tatiosz)

2011. január 30.

Virágos




forrás: Country Cottage Needleworks

200 éve született Liszt Ferenc

Rudolf, a természettudós

Rudolf trónörökös szívesen foglalkozott tudományokkal, főleg néprajzzal és természettudományokkal.
 1886-ban Rudolf indítja meg (Jókai Mórral közösen) a több mint húsz kötetből álló Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című monumentális földrajzi és néprajzi munkát, amely párhuzamosan jelent meg német és magyar nyelven.


Haláláig ő volt a sorozat szerkesztőbizottságának elnöke, védnöksége alatt életében 90 füzet (amelyeket aztán kötetekbe lehetett rendezni) jelent meg. E kötetekben Rudolftól származó írások is voltak, az előszón kívül például a Bécsi-erdő és a Duna ligeterdeinek leírása is tőle származik. Jókai szerint magyar nyelvű írásait mindig maga fogalmazta, és soha nem kellett javítani rajtuk.

Rudolf festménye tengelic és csíz
Nemcsak Brehm, de a kor más kiváló ornitológusai is elismerték madártani ismereteit. Herman Ottó egy 1883-ban a Vadász-Lap IV. évfolyamában egy tengelic öngyilkosságáról szóló cikkecskére kissé gúnyosan válaszoló írását a következőképpen fejezi be:
„... ha ebben az ítéletben meg nem nyugszik, a mi szabadsága, szívesen ajánlkozom a közbenjárásra például Brehmnél és Homeyernél, Cabanisnál és Dressernél is – ám ítéljenek. S ha ez sem elég, kérjen kihallgatást Magyarország trónörökösénél, ki szintén ornithologus, minden bizonynyal kihallgatja, – de meg is mosolyogja!”

Virág Benedek: A kalitkába zárt madárról

Szabad teremtmény, kis Madár!
Melly kéz, kegyetlen kéz, fogott el!
Tudom: sohajtasz sorsodon,
S várod naponként a szerencsét;
Még alszik a Hajnal, s te már
Vered kalitkád szárnyaiddal.
Oh mondd ki nékem, kis Madár!
Örűlsz-e vagy nem álmaidnak?
Ha hallja gazdád éneked,
Gondolja: hálálod kölessét.
Nem vélem én azt, s nem hiszem;
Te átkokat zenegsz fejére.
Ha látja, hogy bé van fejed
Szárnyadba dugva, s csendesen vagy:
Azt mondja: már megfáradott
S elnyúgodott az én Madárkám.
Nem! Nem! Te bús óráidat
Bánkodva számlálod magadban,
S hogy jobb reményed nem lehet,
Utálod a napnak világát.
Ha vagy veréb hozzád röpűl,
S akar kicsípni étkeidből,
S te addig állasz ellene,
Míg messze tőled el nem űzted;
A gazda rátok néz, nevet,
S örűl az ártatlan csatának;
Nem tudja, hogy barátja vagy
Annak, kit elversz a veszélytől.
Ha csípkeded rostélyidat,
Vagy újait tréfás Uradnak;
Azt véli, hogy játszol vele,
S hogy elfelejtetted, mi voltál.
Én azt hiszem, hogy mérgedet
Szívére kívánod kiadni.

122 éve történt a "mayerlingi tragédia"

1889. január 30-án a Bécs melletti mayerlingi vadászlakban holtan találták Rudolf osztrák-magyar trónörököst és szeretőjét, Vetsera Máriát.
Rudolf trónörökös
Maria von Vetsera

I. Ferenc József egyetlen fia 1858. augusztus 21-én született. A katonai nevelés mellett jogot, művészetet, irodalmat és nyelveket tanult, emellett sokat utazott. 1881-ben - politikai okokból - elvette Stefánia belga hercegnőt, de soha nem tudta megszeretni a rátukmált feleséget. A soknemzetiségű Monarchia problémáit tisztán látó, liberális és antiklerikális nézeteit nyíltan hangoztató Rudolfot apja nem volt hajlandó az államügyek közelébe engedni.

A magyarbarát hírében álló, a népnyelvben Rezső királyfinak emlegetett főherceg energiáit így más téren élte ki: radikális cikkeket írt és vadászott, nem csak állatokra... 1887 végén beleszeretett a 17 éves Vetsera Mária bárónőbe, akit feleségül akart venni.
Apja ezt kategorikusan megtiltotta, sőt (az összeesküvés-elméletek hívei szerint) azt is közölte fiával, hogy kizárja az utódlásból. A depressziós, kétségbeesett Rudolfot 1889. január 30-án reggel szeretőjével együtt lőtt sebekkel holtan találták a mayerlingi vadászkastélyban.

A hivatalos verzió szerint rábeszélte szeretőjét, hogy legyenek együtt öngyilkosok, majd előbb Máriát, utána magát lőtte le - avagy egymást lőtték le - avagy mindketten öngyilkosok lettek. Ahogy ilyenkor lenni szokott, már a temetés másnapján a legvadabb híresztelések kaptak szárnyra, azóta a halál okaként és módjaként több mint negyven változat merült fel.
Feszty Árpád rajza a ravatalon fekvő Rudolfról

Az egyik szerint a terhes Vetsera Mária a magzatelhajtásba halt bele, ezután követte Rudolf a halálba; élénkebb fantáziájúak szerint egy féltékeny erdész kényszerítette öngyilkosságra Rudolfot; megint mások egy teherbe ejtett hercegnő fivérével vívott amerikai párbajt gyanítanak a háttérben. Prózaibb verzió, hogy Rudolf veszekedés közben vesztette életét, s szerelme önként választotta a halált, vagy hogy ittas vadásztársai lőtték le előbb Máriát, majd verekedés közben Rudolfot, de a tettesek magas rangja miatt inkább eltussolták a botrányt.
A nagypolitikai összeesküvés-elméletek hívei szerint Rudolfot apja parancsára kivégezték, megint mások úgy vélik, hogy egy franciák által előkészített puccsban nem akart részt venni, ezért mondták ki rá a halálos ítéletet Párizsban. Természetesen vannak olyan teóriák is, hogy Rudolf megrendezte saját halálát, szeretőjével elmenekült és messze-messze éltek boldogan.
A gyilkossági elmélet hívei az egyházi temetés tényét szokták érvként felhozni, mert a katolikus egyház szabályai szerint ez öngyilkosnak nem jár - a másik fél viszont azzal érvel, hogy Ferenc József fiának elmebajára hivatkozva eszközölte ki az engedélyt a pápától.

Virág Benedek: Vigasztaló

A Szerencsével ne pörölj, barátom,
Hogy reád nem néz s mosolyog szünetlen;
Nem hagy el senkit, noha messze lenni
                              Látszik is ollykor.
Csak remélj, s víg légy. Igaz a Szerencse;
Jár, forog, mint jó anya, tégedet ma
Elkerűlt, holnap röpöső örömmel
                              Meg fog ölelni.

181 éve halt meg Virág Benedek

Volt e nemzetnek a mult század utóbbi felében egy szomoru korszaka, mellyben ha „Virágok” nem élnek: a honszeretet, a hazai nyelv iránti hő ragaszkodás, a nemzeti önérzet, nagylelküség és vitézség – a magyarnak ezen fényes, ősi tulajdonai, a nagyobb résznél talán végkép kihaltak volna. Sokat hallottunk mai korbeli iróink hatásáról beszélni s minduntalan halljuk a hivatkozást a nagy közönség mindig növekedő figyelmére, melylyel az irodalmi mozgalmakat folytonosan kiséri és elősegíti. Ezt elismerni, bizonyosan örömére válik minden magyar embernek.
(részlet: Vasárnapi Újság)


Virág Benedek (1775-ig Virág Ádám Ignác, Dióskál 1752. körül – Buda, Tabán, 1830. január 25) tanár, költő, műfordító, történetíró, a magyar ódaköltészet első mestere.
13 éves korában Nagy-Kanizsán a piaristáknál kezdette a gimnáziumot. 1775-ben Pesten a Pálos-rendbe lépett. Fölszenteltetése után Székesfejérvárt kezdett tanítani.
Mikor József császár 1785-ben a rendet feloszlatta, a székesfehérvári egyházmegye világi papságába vétetett fel s megmaradhatott tanári állásában.
1794-ben megvált állásától és Pestre költözött, hol a Batthyány grófi családnál nevelősködött; azonban betegsége miatt lemondott nevelői állásáról és Budán húzódott meg s ott élt abból a 300 váltóforintból, melyet a vallásalapból kapott nyugdíj fejében.



Segítséget csak igen jó barátaitól és írótársaitól fogadott el, azt is csak úgy lopták hozzája (mint tüzifát).
Az 1810. évi budai tűzvész attól a csekélységtől is megfosztotta, amije volt; elégtek a Magyar Századok példányai is. Fölkeresték a Pestre jövő írók: Kazinczy, Berzsenyi és a pesti írók: Vitkovics, Szemere Pál, Kisfaludy Károly, Bajza, Toldy, Vörösmarty.

1830. január 30-án halt meg Budán.

“A fontolgatással gyakran elmúlik az alkalom!” (Publilius Syrus)

2011. január 27.

Szívesen látnám a konyhámban




A munka részletes leírását az Ötletelőben találhatjátok meg.

forrás: douchka.gallery.ru

A képes levelezőlap története

Képeslap

Nemrég múlt százhúsz éve, hogy feltalálták a képes levelezőlapot. A feljegyzések szerint 1875 októbere óta használják. Története sokkal egyszerűbb, mint bárki is gondolná.
A németországi Oldenburgban az egyik könyvkereskedő nagyon megharagudott az ismerősére. Udvarias ember lévén nem akarta egyenesen a szemébe vágni, hogy bárcsak vinné el az ördög. Máshogyan adta hát tudtára az óhaját. Az Ötezer ördög című könyv egyik illusztrációján a főszereplőt éppen a pokolba cipeli az ördög. A kereskedő levelezőlapra másoltatta, és a metszetet elküldte postán. Úgy gondolta, hogy a címzett majd megérti a célzást, és ezzel lezárul az ügy. Tévedett. Az ismerősének ugyanis nagyon megtetszett az ötlet, fűnek-fának elmesélte, milyen eredeti levelezőlapot kapott. A könyvesnél hamarosan tolongtak a vevők, mindenki "bosszantós" lapot akart vásárolni.





A posta azonban csak néhány évvel későbben ismerte el küldeménynek a levelezőlapot. Ezentúl vállalta a képes levelezőlap kézbesítését is, bár mindenki csak hóbortnak, rövid életű divatnak tekintette. Képes újévi üdvözletet egyébként már a XIV. század óta küldtek egymásnak az emberek. Ez azonban nem levelezőlap volt, hanem plakátszerű metszet, amelyet a címzett felakaszthatott a falra. Kizárólag vallásos témája volt, a gyermek Jézust vagy az angyalokat ábrázolta.


(Írta: dr. Hársing Lajos)


Levelezőlap

Érdemes pár szót szólni a közvetlen előd, a levelezőlap megszületéséről. Hát nem ment simán…
Amikor 1865-ben a német postakongresszuson felmerült a boríték nélküli, nyílt lapon történő levelezés gondolata, elemi volt a felháborodás. Még hogy üzenetünket valaki szabadon elolvashassa! Akkoriban a levelet, levelezést még meglehetősen körülfonta az a misztikum, hogy ez az urak fontos és bizalmas (”hétpecsétes titok”) tevékenysége. A levelezőlap igénye mintegy az üzenetküldés demokratizálódását is jelentette.
Persze a praktikus szempontok is előtérbe kerültek. Kimutatták, hogy a levelek döntő része manapság már csak egyszerű üdvözletet vagy jókívánságot tartalmaz, amiben államtitkok, de még magántitkok sem szerepelnek. Akkor meg minek a drága levélpapír és boríték? Persze, akinek bizalmas közlendője van, használhatja továbbra is a levelet.


A hatásos érvelés és a közvélemény nyomására végülis sok országban indult meg a “levelezőlaposodás”. Hadd legyünk annyira lokálpatrióták, hogy az első igazi levelezőlapnak az osztrák-magyar Correspondenz-Karte-t tekintsük, amelyet 1869. október 1-én bocsátottak ki, s Magyarországon 1869. november 1-étől “Levelezési lap” néven került forgalomba. Fontos, hogy díjszabása, szemben a levéllel, 5 krajcár helyett csak 2 krajcár volt.

200 éve született Liszt Ferenc

Reményik Sándor: Ne szóljatok

Ne szóljatok, és ne mozduljatok,
Fojtsátok vissza lélekzetetek...
Nézzétek: fa vagyok,
Reszketnek rajtam a színes levelek.
Egy vékony, vékony tündér-cérnaszálon,
Életen túl, innen a halálon
Még tartja őket valami csoda...
Pedig elmult Halottak napja is,
Mi most nem hull le, nem hull le soha,

Ne szóljatok, és ne mozduljatok, -
Egy pillantás, egy sóhajtás elég:
És lehullnak a legutolsó álmok,
És meghalnak az utolsó mesék.
Ne szóljatok és ne mozduljatok,
Egy nesztelen lépést se tegyetek, -
Mi most nem hull le, nem hull le soha,
Hátha örökké tart ez a csoda,
Hátha nem hullnak le a levelek...

167 éve született Benczúr Gyula

Benczúr Gyula (Nyíregyháza, 1844. január 28. – Dolány (ma Benczúrfalva), 1920. július 16.) festő, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.

A 19. századi magyar akadémikus történeti festészet kiemelkedő alakja. Pályájának korai szakaszát a biedermeier stílusú arcképek, a romantikus életképek, illetve a történelmi tárgyú képek jellemzik (II. Rákóczi Ferenc elfogatása).
Első sikerét Hunyadi László búcsúja című képével érte el 1866-ban. 1875-ben a történelmi festészeti verseny nyertese lett Vajk megkeresztelése című képével.

Hunyadi László búcsúja (1866)
II. Lajos bajor király megbízásából számos történelmi tárgyú képet festett (XVI. Lajos és Dubarry). Hazatérése után aktokat, portrékat és mitológiai témájú képeket festett.
Utolsó alkotói korszakát a monumentális történelmi kompoziciók jellemzik. A millenniumra 1896-ban megfestett Budavár visszavétele című műve a műfaj egyik legjelentősebb alkotása. 1900-ban a párizsi világkiállításon első díjat nyert a Nagyváradon festett, Schlauh Lőrincz nagyváradi bíborost ábrázoló portréjával, amely máig Nagyváradon a püspöki palotában tekinthető meg.
1907-ben befejezett Ezredéves hódolat című képe egész Európában feltűnést keltett.

Vajk megkeresztelése

Budavár visszavétele (1896)
Élete utolsó éveiben a budai várba tervezett nyolc képből álló történelmi tárgyú képsorozaton dolgozott, melyből kettőt tudott elkészíteni (Mátyás fogadja a pápa követeit, A diadalmas Mátyás).

Pályafutása során számos művészeti díjat nyert.
Műveivel aranyérmet nyert Párizsban (1878, 1900), Berlinben (1886, 1910), Bécsben (1877, 1888) és Münchenben (1888).

“Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.” (Marcus Aurelius)

2011. január 25.

Tavaszra





Fekete István: Nádas


Aludtál-e már nádtető alatt,
láttad-e ott, hogy kel fel a nap?
Hallgattad-e szélben, hogy zsong a nád,
ha megérinti a virradat?

Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit?
Se nádirigót, se kócsagot,
se a vadrécék kéktükrű szárnyát,
se víz mélyén rengő csillagot?

Raktál-e tüzet tavalyi nádból?
Füstje simogatta arcodat,
ha felkel a hold, és a lidércfény
táncol a tündöklő ég alatt?

252 éve született Robert Burns

Robert Burns (1759. január 25. – 1796. július 21.) skót költő, dalszerző.
Skócia nemzeti költőjének tartják. Ő a Scots nyelven alkotott költők közül a legismertebb, habár sok munkája angolul is megjelent.
A romantika korszakának egyik legjelentősebb képviselője.


NYUGATI SZÉL
Nyugati szél s vad puskaszó
a kedves ősz futára;
rebbentve rajt repül a fajd
hangafüves határba.
A gazdaszem most szívesen
néz ringó, ért kalászra;
a hold ragyog, kószálgatok
s az álmom ő, a drága.

Fogoly termő mezőkre száll,
hegy csal szelíd liléket,
szalonka völgyeket szeret,
gém forrásos vidéket;
galamb helye: lomb sűrüje,
min emberszem se lát át,
kökény-bozót bujtat rigót,
vadrózsalomb poszátát.

Örömeit vad és szelíd
madár künn megtalálja;
ez rajba száll, csapatba áll,
az úgy boldog, ha árva.
El innen, el! Riaszt a hely,
vidéke zord vadásznak,
ne halljam itt vad hangjait
s rángó szárnyat se lássak!

Csodás az est, Peggym, szeresd,
suhog a fecske szárnya;
az ég be kék, s a szép vidék
bágyadt-zöld s barna sárga;
menjünk vigan s nézd boldogan,
mit friss szem megcsodálhat;
vetés sora s galagonya
és mennyi boldog állat.

Halkan megyünk, beszélgetünk
s csak holdunk lát, a fényes,
derekadon erős karom
s vallom: szeretlek, édes!
A rózsatő, ha jő eső,
a gazdaszem kalásznak
úgy nem örül s nem lelkesül,
mint én, drágám, ha látlak!


Áprily Lajos fordítása


Robert Burns: Korai még a konty nekem

Gyöngécske lány vagyok még,
ijeszt is fű-fa, uram:
férfi ágyában engem
a hideg rázna, uram:

  Korai még, korai még,
  korai még a konty nekem,
  korai még... bűn lenne ám,
  ha elcsavarná a fejem.

Anyám varratta új ruhám,
templomba mék megáldani,
ha lefeküdnék, jó uram,
hová lennének fodrai?

Régen elmúlt már Mindszent
hosszú a téli éj, uram;
hogy én egy ágyban önnel -
jaj, nem merek, nem én, uram.

Süvít a szél és lombtalan,
tar ágakat csupál, uram;
de hogyha nyáron erre jár,
idősebb leszek már, uram.


Kormos István

Fekete István: Kele (részlet)

A rét megmozdult, és élni kezdett a meleggel, a fénnyel kicsalt milliárd életével: a füvek hosszú lábra álltak már, a fűzfákon cirregett a csicsörke, és a megindult nádasban csattogott a nádirigó:- Csek-csek-csek-tek-tek-tek-tiriritiri.
A nádirigó a fészeképítő művészek közé tartozott, sokat adott művészetére, ez okból nagy volt a hangja. Régi fészkét nem találta már, mert télen nádat vágtak az emberek, de nem sokat törődött vele.
- Csek-csek-csek, építünk másikat. Mi az nekünk?- És már ki is nézett öt közel álló nádszálat. Ezeket majd megkötözi, hogy tenyérnyi messze álljanak egymástól, s a körbe álló nádszálak közé odaszövi a fészkét. Akkor aztán jöhet a szél, bőghet a vihar, a zöld nád nem törik, és a legnagyobb orkánban is csak ringatja a fészket.
Igen, Kele most érezte először otthon magát, a Törvény és a gólyák szokása szerint. Eddig ő idegen volt itt, de megérkeztek már a többiek is, és most már nem idegen.
A tavaszi, langyos szél játékosan szaladt végig a patakparton, felkapta éa leejtette a hullámzó rét zsongását. Felkapta és leejtette a bíbicek fehér-fekete csapongását, hintázó kiáltását, és megpihent a nádban, ahol most csend lett egyszerre, mert a nádas felett súlytalanul imbolygott egy rétihéja. Könnyed ténfergése céltalannak látszott és önfeledt sütkérezésnek, ám bagolyfejét ide-oda forgatta, s a sarjadó nád egy libbenése se kerülte ki figyelmét. A héja egyébként nászúton volt, de a szerelem csak a szívét töltötte meg, a begyét nem, ez okból párjával együtt szorgalmasan vadászott, nehogy az éhség karma szívüket is üressé tegye.
A nádas felett azonban meddő volt a séta és teljesen hiábavaló.Fiókák még nincsenek, a fészkek üresek, az anyamadarak pedig sehogyse állnak kötélnek. Repülő madarat a rétihéja megfogni nem tud, de jeles madárfiókgyilkos és szakavatott fészekrabló. A fiókákat megeszi, a tojásokat kiissza, ezért utálják a nádi népek, és elhallgatnak, ahol árnyéka végigszáll a vízen.
Most is.
Kele odanéz, és tudja miről van szó. Látja már a másik héját is, és tudja, miért hagyták ott a nádast, és miért repülnek az aprófűvű, távoli domboldal felé. A nádas még üres, de a domboldalon Cin könnyelműsködik néha, fészket épít, s a fészekhez száraz fű kell. Megjelent már Pi is, az ürge, aki néha két lábra áll, mert kíváncsi.
A domboldalon csak úgy csurog a fény, s megmelegedett a levegő. A héják most itt imbolyognak, de itt szitál a vércse is, és lecsap néha, mint a zuhanó kő, egérre, bogárra. A héjákkal nem törődik. Csavargó népség, úgyis elmennek, de az ő fészke itt van a nyárfán, a dombtetőn, ahol kolomp kondul ilyenkor már, mintha a nyár elé harangozna az álmos kis harang. Néha vakkant a puli, és nézi a juhászt, hogy parancsol-e valamit, de a juhász csak áll, botjára támaszkodva hallgat, mintha látná a láthatatlant, és ebbe a csendbe lágy tavaszi kiáltással dobol bele a búbosbanka.
- Hu-pu-pu, hu-pu-pu...
Ruhája ékes, fején gyönyörű bóbita, de mást nem tud.
- Hu-pu-pu, hu-pu-pu...
Ez a kiáltás mindig közel van, és mindig távol. Egyszerre szól a földön és a levegőben, rászáll a csendre és csenddé lesz, nincs benne semmi, mégis virágos szomorúság marad utána, mert mindenki tudja, hogy ha elhallgat: ledobja szűzi koszorúját a Tavasz, elnehezedik, megbarnul, és tarka, nagy köténye alatt dús anyaságát takargatja a Nyár.

Egy részlet a felejthetetlen Tüskevárból

111 éve született Fekete István

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója.


Kemény gyerekkora volt, majd 1918-ban a hadiérettségi után azonnal elvitték katonának. Volt segédtiszt, gazdatiszt, főintéző, Erdélyben vadászott Kittenberger Kálmánnal és Széchenyi Zsigmonddal, sőt Wass Alberttel is.

Kemény gyerekkora volt, majd 1918-ban a hadiérettségi után azonnal elvitték katonának. Volt segédtiszt, gazdatiszt, főintéző, Erdélyben vadászott Kittenberger Kálmánnal és Széchenyi Zsigmonddal, sőt Wass Alberttel is.
1936-ban írta meg a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatára A koppányi aga testamentumát, amellyel nyert. 1939-ben a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda magyar nemzeti szellemiségű regénypályázatán a Zsellérek című regénye kapta az első díjat. Hamarosan a Kisfaludy Társaság tagja lett, és innentől híres írónak számított. 1946-ig. Akkor indexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írottak miatt, és a politikai rendőrség, az ÁVO is bántalmazta. Kiverték a szemét, szétverték a veséjét, és hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett. Miután kizárták a Magyar Írók Szövetségéből, már csupán az Új Ember és a Vigilia fogadta szívesen írásait. Aztán újra változtak az idők: 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki a Tüskevár című regényéért. Ismét népszerű lett. Nem sokáig élvezhette, hetvenévesen érte a halál.

Hamvait 2004-ben temették újra Göllén, mert – mint fia idézte – egyedül Göllén érezte jól magát.

“A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.” (Albert Schweitzer)

2011. január 24.

Ismét egy kis házikó




Forrás: Tralala Collection

József Attila: Gyöngy

Gyöngy a csillag, úgy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szöllő, fürtösen,
s mint a vízcsepp, hűvösen.

Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfüzik,
a bús földit díszitik.

Kezed csillag énnekem,
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a szíveden.

Göröngy, göröngy elporlik,
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
egybefogva sziveink.

Életkerék

A tibetiek sohasem imádkoznak könyörületért, előnyökért, csakis emberi igazságokért. Egy felsőbb lény, mint az igazság lényege, nem teheti, hogy egyik emberrel igazságos legyen, a másikkal pedig nem, mert ha így tenne, az igazságot tagadná.
Ha könyörületért vagy előnyökért imádkozunk, aranyat vagy tömjént ígérünk, amennyiben imánk meghallgatásra talál, azt fejezzük ki, hogy csak a legtöbbet ígérő üdvözül, és hogy az Isten éppen pénzszűkében lévén, "megvásárolható". Az ember lehet könyörületes egy másik emberrel, bár nagyon ritkán teszi, az Isten csak igazságot tanúsíthat.

Halhatatlan lelkek vagyunk. Nincs halál.
Ahogy az ember leveti ruháját, ha a nap véget ér, úgy veti le a lélek a testet, mikor az alszik. Ahogy az elnyűtt ruhát kiselejtezzük, úgy selejtezi ki a lélek az elnyűtt testet. A halál születés. Meghalni annyit jelent, mint újjászületni egy másik létformában. Az ember vagy az emberi szellem végtelen. A test semmi más, mint időleges öltözék, mely felöltözteti a szellemet és mely a földön elvégzendő feladat szerint választatik. A külső megjelenés nem számít, csak a belső.
Kálacsakra tibetiül azt jelenti: életkerék, amely szerint megszületünk, élünk, meghalunk, majd visszatérünk a szellemi állapotba. Idővel különböző körülmények és feltételek között újjászületünk. Az ember sokat szenvedhet életében. Ez nem jelenti azt, hogy a múltban gonosz volt. Bizonyos dolgok megtanulásához gyakran a szenvedésen át vezet a leggyorsabb út. Az életkerék mindannyiunkra vonatkozik, koldusokra és királyokra, férfiakra és nőkre, színes bőrűekre és fehérekre. Természetesen a kerék csak szimbólum, de megvilágosítja a dolgokat mindenki számára.
Sokak részéről felmerül a kérdés, hogyan változik a Földet benépesítő emberek száma folytonos újjászületések következtében. A buddhisták szilárdan hisznek abban, hogy időről időre újraszületünk. De nem csupán erre a földre! Millió és millió világ van, és a többségük lakott. Lakóik - meglehet - nagyon különböznek azoktól, akiket mi ismerünk. Lehet, hogy magasabb rendűek, mint az emberek. A tibetiek sohasem osztották azt a nézetet, hogy az ember a fejlődés csúcsa és legnemesebb formája. Hiszik, hogy másutt fejlettebb életformák találhatók. Tibetben léteznek feljegyzések különös égi járművekről. Az "istenek szekerei" - így nevezik őket. Egy telepatikus lámacsoport érintkezésbe lépett ezekkel a lényekkel, akik azt mondták, figyelik a Földet, hogy segítsenek a fejlődésben. Az a kérdés is gyakran felmerül, hogy a másvilágon kikkel találkozhatunk. A "másvilág" a tibetiek számára az a hely, ahová akkor mennek, amikor elhagyják a testet és ahol más, szintén testtelen lényekkel találkoznak. Ez nem spiritualizmus, hanem olyan hit, mely szerint alvás közben, vagy a halál után szabadon vándorolunk az asztrálsíkokon, melyek közül a legmagasabbat ősfénynek nevezzük.
Az asztrálsíkokon mozogva találkozhatunk szeretteinkkel, mert velük harmóniában vagyunk. Nem találkozhatunk azokkal, akiket nem szeretünk, mert az diszharmonikus állapot lenne. Mindezt az idő már bizonyította. Nagy kár, hogy a nyugati kétkedés és a materializmus megakadályozta, hogy ezt a tudományt megfelelőképpen megvizsgálják. A múltban sok dolgot kigúnyoltak, amelyek aztán évek múltán helyesnek bizonyultak. A telefont, a rádiót, a repülést, meg a holdra-szállást, és még sok egyebet. Pedig a Holdra asztrálsíkon űrhajó nélkül is eljuthatunk, csak meg kell hozzá tanulni a technikát.

Forrás: Sarkadi Nagy Olga

Elmúlás - születés



27 éve a mai napon történt, hogy édesanyám elment.
3 éve a mai napon történt, hogy megszületett a kisebbik unokám.

Május 10-én van édesanyám születésnapja.
Május 10-én van kisunokám névnapja.

 

2011. január 23.

51 éve jutott le az ember a Föld legmélyebb pontjára

1960. január 23-án Jacques Piccard és Don Walsh érték el a máig fennálló 11 034 méteres rekordmélységet.


1948. november 3-án a világon elsőként hajtott végre mélytengeri merülést, mellyel a "mélység Kolumbusza" lett. Ennek folytatásaként Trieste nevű batiszkáfjával 1960. január 23-án Don Walsh-sal lemerültek a Mariana-árok legmélyebb pontjára, a Challanger szakadékba, 10 916 méter mélységbe.
Ezt a műveletet a mai napig nem ismételte meg senki.


A Mariana-árok a Föld legmélyebb pontja, ahol a tenger mélysége 11 034 méter (későbbi mérés szerint 10 911 méter).

Házikó




forrás: Tralala

113 éve született Széchenyi Zsigmond

dsárvár-felsővidéki gróf Széchenyi Zsigmond (Nagyvárad 1898. január 23. – Budapest 1967. április 24.) vadász, író.

Gróf Széchenyi Zsigmond a Nemzeti Múzeum alapítójának, Széchényi Ferenc grófnak ükunokája. Dédapja volt Széchényi Lajos, Istvánnak, a "legnagyobb magyarnak" testvérbátyja.

Széchenyi kilencszer járt Afrikában, az expedícióin minden nap precízen naplót vezetett (az 1960-as hivatalos állami expedíciót kivéve), részletesen leírva az utazásokat és a vadászatokat. Utolsó expedíciójáról, melyen felesége is részt vett, Denaturált Afrika címmel írt könyvet a fekete kontinens változásairól. Jó humorával megfűszerezett könyvei rengeteg embernek, több generációnak voltak meghatározó olvasmányai.


“Fantasztikusak itt a reggelek. Hisz minálunk is fényesek a napkelték, nálunk is csillog a hajnali harmat, nálunk is meglepőek azok a szín-, árnyék-, szag- és fényhatások, melyek pompájában születnek az ifjú napok.
De itt mindez sokkal élesebben, sokkal erőteljesebben történik. Nemcsak a hajnalokra áll ez, általános jellemvonása ez itt az életnek. Itt fényesebb a napfény, mint nálunk, csillogóbbak a csillagok, sötétebbek a viharfelhők, borzalmasabbak az égiháborúk, bódítóbbak a szagok, határozottabbak az ellentétek. De még a tüske is szúrósabb, a fa is keményebb, az ember is kitartóbb, a vadállat is szívósabb.
Egyszóval,  itt energikusabban lüktet az élet pulzusa. És ez az, ami olyan komollyá teszi Afrikát, ez az, ami ide vonz, ami visszavonz mindenkit, aki egyszer belékóstolt. Az őserdők, a szélsőségek, a kíméletlenségek, a meg nem alkuvások, a kemények világa ez, kezdve a napkeltétől egészen a parányi törpeantilopig, amely akárhányszor öt lövést is elvisz, olyant, amitól nálunk minden szarvas felfordulna. It’s men’s country — férfiak országa — ahogy azt Stub minap találóan megjegyezte.”

Weöres Sándor: Önarckép

Barátom, ki azt mondod, ismersz engem,
nézd meg szobámat: nincsenek benne díszek,
miket magam választottam; nyisd szekrényemet:
benn semmi jellemzőt sem találsz.

Kedvesem és kutyám ismeri simogatásom,
de engem egyik sem ismer. Ócska hangszerem
rég megszokta kezem dombját - völgyét,
de ő sem tud mesélni rólam.

Pedig nem rejtőzöm - csak igazában nem vagyok.
Cselekszem és szenvedek, mint a többi,
de legbenső mivoltom maga a nemlét.

Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg - épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?

200 éve született Liszt Ferenc

277 éve született Kempelen Farkas

Kempelen Farkas (1734-1804) kancelláriai tanácsos, tudós volt. Ő irányította a budai királyi palota építkezéseit, vízemelő gépe látta el a schrönbrunni szökőkutakat, megszerkesztette a gőzturbina ősét, készített beszédutánzó gépet, vakoknak írógépet.


Nevét mégiscsak a sakkozó gép őrizte meg, amelyet Mária Terézia parancsára készített. Automatának szokás emlegetni, holott nem az volt: ember ült benne, ő irányította a sakkfigurákat. Kempelen a játék előtt kinyitotta az asztalszerű láda két oldalát, hogy bebizonyítsa: masina van benne. De a két ajtót sosem egyszerre nyitotta ki; kerekek, rudak látszottak benne, az embernél másfélszer nagyobb volt, így a játékos könnyen félre tudott húzódni.
A bábu nemcsak sakkozott, hanem kérdésekre is felelt, úgy, hogy az ábécés tábla betűire mutatott, a választ a betűkből kellett összeolvasni. Játék közben az ellenfél lépését fejbólintással nyugtázta; ha sakkot adott, kettőt bólintott, ha sekket: hármat.
Ha megpróbálták hamis lépéssel férevezetni, a rosszul lépő bábut visszatette a helyére. Tévedés, hogy verhetetlen volt, bár legtöbbször győzött. Ennek igen egyszerű az oka: a játékos zavarban volt, hogy géppel játszik, sokan figyelik, és talán amiatt is, hogy a gép minden lépés után kattant.
A gépet Kempelen halála után eladták, világ körüli útra vitték, sajnos 1854-ben a philadelphiai tűzvészben elégett.

Kempelen Farkas sakkozó gépe sokat foglalkoztatta az emberek képzeletét.
A róla keletkezett történetek közül talán a legérdekesebb: 1777-ben Lengyelország első felosztása után Rigában fellázadt egy félig lengyel, félig orosz ezred. A lázadást leverték. Vezetője, Voruszki mindkét combján súlyosan megsebesült. Az orvosa bújtatta, ápolta, de Voruszki mindkét lábát le kellett vágni. Kempelen, az orvos rági barátja éppen ott járt. Az orvossal azon tanakodtak, hogyan lehetne a tisztet orosz területről kimenteni. Kempelen tudta, hogy a tiszt jól sakkozik, ekkor támadt az az ötlete, hogy "automatát" készít, abban csempészi ki Voruszkit. Három hónap alatt elkészült a gép, elindultak a határ felé.
Hogy ne keltsenek gyanút, előadásokat rendeztek. Ezek híre eljutott Nagy Katalin cárnőhöz, aki kitűnő sakkozó volt, és meg akart mérkőzni a géppel. Kempelen megijedt, de Voruszki vállalta a feladatot. Minden mérkőzést megnyert. A cárnő szívesen megvásárolta volna a gépet. Kempelen azt felelte, hogy nem adhatja el, mert minden játékánál jelen kell lennie. Katalin engedett, így jutott át Kempelen a géppel és a tiszttel a határon. Egyes írások úgy tudják, később másokat is elbújtattak a szekrénybe, de az is távol jár a valóságtól, mint az a történet, hogy az "automata" pofon vágta Napóleont, mert szándékosan többször is hibásan lépett a bábukkal.

Ismerd magadat s magad által az embereket; ez ismeret nélkül tudományod holt tudomány. (Kölcsey Ferenc)