2011. március 14.

A Lánchíd kőoroszlánjai


Ki nem tudja, hogy a Lánchíd négy méltóságos kőoroszlánjának nincsen nyelve, éspedig azért nincsen, mert a szobrász elfelejtett csinálni! Ezt a hibát jó soká nem vette észre senki - így szól a mendemonda -, míg végre egy vargainas elkiáltotta magát: "Nini, az oroszlánoknak nincs nyelve!"

Ekkor aztán ország-világ észrevette, és kacagta a művész feledékenységét. A szegény művész pedig kétségbeesett szégyenében s még aznap este beleugrott a Lánchíd közepéről a Dunába. Ő volt a "hídavató," az első öngyilkos, aki e világcsodát választotta utolsó útjának. - A vargainas, ki minden hibát elébb lát meg, mint az egész tudákos világ, valóságos legendás alak; de a lánchídi vargainasnak még a nevét is tudta a világ. Frick Jakabnak hívták, s mikor 1897 novemberében Pinkóc túladunai faluban mint öreg ember meghalt, elsiratták az újságok. "Fölfedezése: hogy az oroszlánoknak nincsen nyelve, gyorsan terjedt el. Egész Pest erről beszélt, s Marschalkó János szobrász sok gúny és csúfolódás tárgya lett. Egy darabig csak tűrte, míg aztán egy este, mikor megint bosszantották, nagy haragosan azt mondja: "No, hát fogadjunk ötszáz forintba, hogy mikor az oroszlán úgy tartja a száját, mint az én kőoroszlánjaim, nem is látszhatik a nyelve, mert mélyen lenn fekszik."

A fogadás megtörtént, és Marschalkó elvitte a barátait egy menazsériába, mely az István téren ütött tanyát, s ott aztán bebizonyította, hogy neki van igaza. Az ötszáz forintot a művész jótékony célra adta." (Pesti Hírlap, 1897. nov. 28.) Eddig az anekdota, melyből az sül ki, hogy a lánchídi oroszlánoknak csakugyan nincs nyelve. Hát csakugyan nincs? Ez a kérdés gyakran megfordul a fejünkben, mikor átmegyünk a Lánchídon. Alulról nézve az oroszlánok félig kinyitott, hatalmas szájában ürességet látunk a fogak között, ha épp verebek nem ugrálnak benne. Az oroszlánoknak azonban mégis van nyelve; természetesen nem akkora, hogy lássák, mert ilyen művészietlen dolgot bizony nem faragott volna e szép szoborművek alkotója, Marschalkó János.

Az az országossá lett mendemonda, úgy tudom, teljes világéletében igen bosszantotta a művészt. "Nem vagyok én húsfüstölő, aki a nagy nyelveket keresgéli" - mondotta még 1883-ban bekövetkezett elhunyta előtt is. Mert az öreg művész, bár bántotta, hogy mindig évődnek vele az oroszlánnyelvek miatt, mégsem lett öngyilkos, hanem az aggok szép csendes halálával, végelgyengülésben múlt ki a világból.

Képeken, szobrokon, épületeken mulatságos hibákat keresni, ősrégi mulatsága a népnek. Már Apellesz egy képén is fölfedezte a varga, hogy valamelyik alak cipőjén egy fűzőlyukkal kevesebb van kelleténél. A folklór mindenütt emleget templomokat, amelyeknek elfeledtek ajtót vagy ablakot csinálni. Örökké megújuló anekdota hőse a szerencsétlen piktor, aki császároknak és királyoknak cudar szórakozottságában a jobb oldalára festi a kardot, s aztán szégyenében elemészti magát. De a nép malíciája olykor igazi hibákra is bukkan. Így az 1891-ben leleplezett bécsi Radetzky-szobron már első nap észrevették, hogy a marsall nem ülhet a nyergében biztosan, mert a művész a ló hasa alá elfeledt terhelőt csinálni. E mulatságos hibát aztán később ki is javították.
[...]

forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése