2011. április 25.

Tavaszi vidámság










Tóth Árpád: Tavaszi sugár

A tavaszi sugár aranyba fonta
A zsenge bokrokat, s a bimbók reszkető
Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,
Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén
A park-őrző, borús csillámú rácsvasak
Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,
Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

Egy lány jött az úton, virággal, sok virággal,
Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,
Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,
Eltűnt. Szívem zenélt. Merengve álltam ott.

Bús voltam vagy derűs? ki tudja. Ama ritka
Kelyhű percek közül ragyogva volt ez egy,
Melyben pezsegve forr a kedv és bú drága titka,
Mint mélyen csillogó, nektár-ízű elegy.

Olyan perc volt, midőn a vaskos testi érzet
Kitágul...rezg, s ha kinyúlik a kéz,
A Nap aranyalmáját a tenyeredben érzed...

A Kodály-módszer

"Énekelni mindenki tudhat"- mondta Kodály, azonban a zenei írás-olvasás elsajátításához feltétlenül meg kell ismerkednünk a mindenki számára hozzáférhető hangszerrel: az emberi hanggal. Zenei nevelésünk alapjának a karéneklést tekintette. 1929-ben "Gyermekkarok" című tanulmányában írta le, az iskolai énektanítást érdekesebbé és értékesebbé tételéről szóló javaslatait.

Kodály módszere szerint a zenének a nevelésben kell alapvető szerepet játszania, mert a zenei analfabétizmus akadályozza a zenei műveltség fejlődését, valamint a hangversenyek látogatottságát. A színvonal emeléséhez első lépés, hogy a gyerek zenei anyanyelve a magyar népzene legyen. Az iskolákban a napi éneklés ugyanolyan alapvetőnek kell tekinteni, mint a napi tornát. Kiemelten fontosnak tartja Kodály a karéneklés. Ehhez külföldi remekművek felhasználását, a magyar nyelvű kórusirodalom használatát írja elő a népzene felhasználásával. A háttér kialakításához tartozik a zeneoktatást javítása a tanítóképzőkben. Továbbá hangsúlyozza, hogy a zeneoktatás állami feladat, a kormánynak pénzt kell rá fordítani.



A "Bicínia Hungarica" módszertani útmutatójában már konkrétan leírja Kodály, hogy be kell vezetni a relatív szolmizációt, és a pentaton hangsort teszi a magyar zenei anyanyelv alapjának. Ebben az írásában emeli ki Kodály a többszólamú éneklés fontosságát. Ez a füzet nagyrészt magyar népdalokat tartalmaz. Nem sokkal később írta meg az "Énekeljünk tisztán!" című énekgyakorlat-sorozatot. Kodály kifejtette: meg kell ismerkedni a rokon népek dalaival, ha ezekben már jártas a növendék, akkor térjen át idegen népek dalaira, és ha lehet, az adott nép nyelvén énekelje azt.

És mi a helyzet ma Magyarországon ezen a téren?
A zenei nevelés egyre inkább eltűnik az oktatási intézményekből. A heti egy énekóra, de még inkább a diákok idegenkedése a népzenétől alap a félelemre.

82 éve született Kokas Klára

Kokas Klára (Szany, 1929. április 24. – Arlington, 2010. február 7.) zenepedagógus és zenepszichológus.


A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énektanár és karvezető szakán végzett 1950-ben. Később az ELTE pedagógia-pszichológia szakos hallgatója (1965 és 1970 között) lett, ahol egyetemi doktorátust is szerzett. Szombathelyen általános iskolában, majd a Tanítóképző Intézetben, később a Münnich Ferenc Nevelőotthonban tanított. 1970-ben kijutott Bostonba (Massachusetts állam), az első amerikai Kodály Musical Training Institute-ba.
1973-tól a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet docense, s Európa és Amerika és Ausztrália számos helyére hívták meg vendégprofesszornak. 1989-től az Agape Zene Életöröm Alapítvány vezetője volt, a Kokas-módszer egész iskolát teremtett. Könyveit több nyelven közreadták, filmjeivel, videoműsoraival is sikereket aratott. 80. életévében, családja körében hunyt el az Egyesült Államokbeli Arlington városában (Texas állam).

Tóth Árpád: Húsvéti apoteózis

Nyuszik kara üdvözli a felkelő Napot

Mi vagyunk a nyuszikák,
rajtunk gyönyör uszik át,
ma fog a húsvét lefolyni,
ma fogunk, ma fogunk
piros tojásokat tojni.
Megírta az Én Újságom
szép húsvéti száma,
tojunk egy szép piros tojást
mindenkinek máma.
Mindenki kap egy szép tojást,
nem vagyunk mi meddők,
még Prohászka is kap tőlünk
egyet avagy kettőt.

Prohászka a távolból

Rátok gondolok, nyulacskák,
s kél bennem fohászka,
s távolból áldást küld
a búcsúzó Prohászka.
Áldott legyen tojásotok
sárgája s fehérje,
tojjatok egy piros tojást
a szerbek fejére.

1913

136 éve született Huszka Jenő

Huszka Jenő (Szeged, 1875. április 24. – Budapest, 1960. február 2.) zeneszerző.


1875. április 24-én született Szegeden. Ötévesen már hegedült az árvízkárosultak javára rendezett hangversenyen, majd a Szegedi Zenedében tanult. Szülei mégis nehezteléssel fogadták, hogy érettségi után a Zeneakadémiára iratkozott be, s ragaszkodtak ahhoz, hogy a jogi kart is elvégezze. Huszka így párhuzamosan folytatta tanulmányait, 1895-ben megjelent első önálló kompozíciója a Jogász-csárdás címet viselte.

Első színpadi műve, a Tilos a bemenet című zenés bohózat 1899-ben került színre a Magyar Színházban, különösebb visszhang nélkül. Az igazi siker 1902. december 20-án köszöntött rá, amikor a Népszínház bemutatta a Bob herceget, a címszerepben Fedák Sárival. Az igazgató nem várt sokat az estétől, a Bob herceg azonban táblás házzal több mint százszor ment egyetlen sorozatban. A fülbemászó dallamok kottái iránt is igen nagy volt az érdeklődés, a híres "Londonban, hej..." rövid idő alatt ötvenkét kiadást ért meg.



A Huszka-operettek sikersorozata az 1903-ban megnyílt Király Színházban folytatódott: kezdődött az Aranyvirággal, majd következett a Gül baba, amely valósággal lázba hozta a publikumot. A bemutatón háromezer szál valódi rózsa burkolta illatfelhőbe a színpadot és a nézőteret, a színészek Sztambulból hozott, eredeti török szövetből készült jelmezekben játszottak. A közönség és a kritika egyaránt el volt ragadtatva.

1919-es bemutatója óta a mai napig egyik legnépszerűbb operettje a Lili bárónő, amelyet több mint nyolcvan év után is műsorukra tűznek a zenés színházak. Dalai közül a Cigaretta-keringő állt ellen a legsikeresebben nyolc évtized változó ízlésének és divatjának.

A következő évtizedek már nem voltak olyan termékenyek, de minden egyes Huszka-bemutató továbbra is hatalmas siker volt: Hajtóvadászat (1926), Erzsébet (1939), Mária főhadnagy (1942). Még hajlott korában is komponált: 80 évesen, 1955-ben vetette papírra a Szép juhászné és a Szabadság, szerelem kottáit.

Derűs, bölcs ember volt, aki szerette a társaságot, élete utolsó napjáig terveket szőtt, olvasott. Nem csak zeneszerző volt, jogászként a zeneszerzők jogvédelmének képviselője is. Mint az 1907-ben alakult Magyar Szövegírók, Zeneszerzők és Zeneműkiadók Szövetkezete, valamint a Szerzők Mechanikai Jogait Védő Részvénytársaság elnöke, az elsők között foglalkozott Magyarországon a szerzői jogvédelem kérdésével. Budapesten halt meg, 1960. február 2-án.

“A lelki béke abból származik, ha megértjük és elfogadjuk, hogy kevesen látják pont olyannak a világot, mint amilyennek mi.”

Húsvéthétfő

Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.


A világias jellegű öntözés, locsolkodás bemutatása voltaképpen kívülesik könyvünk magunkszabta keretein, így csak röviden, egy-két adalékkal utalunk rá. Archaikusabb jellegű tájainkról idézünk, ahol a szilaj szokást még a közösség paraszti formakészsége szabályozta.
Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon.

Egyik háromszéki beköszöntő:

Feltámadt a Jézus, mondják az írások, 
Vízöntő hétfűre buzognak források. 
Eljöttem hezzátok ifiú létemre, 
Hogy harmatot öntsek egy szép növendékre, 
Mert ha meg nem öntöm ezen esztendőben, 
Nem virágzik szépet nekünk jövendőben. 
Virágozzék szépet, ékes virágokat, 
Nyerjen az egekben fényes koronákat.

2011. április 24.

Tavasz



Juhász Gyula: Húsvétra

Köszönt e vers, te váltig visszatérő
Föltámadás a földi tájakon,
Mezők smaragdja, nap tüzében égő,
Te zsendülő és zendülő pagony!
Köszönt e vers, élet, örökkön élő,
Fogadd könnyektől harmatos dalom:
Szivemnek már a gyász is röpke álom,
S az élet: győzelem az elmuláson.

Húsvét, örök legenda, drága zálog,
Hadd ringatózzam a tavasz-zenén,
Öröm: neked ma ablakom kitárom,
Öreg Fausztod rád vár, jer, remény!
Virágot áraszt a vérverte árok,
Fanyar tavasz, hadd énekellek én.
Hisz annyi elmulasztott tavaszom van
Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban!

Egy régi húsvét fényénél borongott
S vigasztalódott sok tűnt nemzedék,
Én dalt jövendő húsvétjára zsongok,
És neki szánok lombot és zenét.
E zene túlzeng majd minden harangot,
S betölt e Húsvét majd minden reményt.
Addig zöld ágban és piros virágban
Hirdesd világ, hogy új föltámadás van!

Tóth Árpád: Húsvéti versike

Alászolgája!
A Ludas Matyi-pálya,
Isten bizony nehéz e’ -
Erre nézve
Nem lehet senkinek aggálya,
A legaggabb gáncsolók agg mája
Se irigyelheti eztet
A szomorú keresztet.

Például kérem,
Most is meg kell őrizni
A hidegvérem,
Mikor e szép áprilisi télbe
Arra vagyok itélve,
Hogy ahelyett, hogy korcsolyát öltve
Kisiklanék a nagyerdei zöldbe,
Hogy részint gyöngyvirágot szedjek ottan,
S részint ott maradjak megfagyottan,
Mint az ismeretes megfagyott gyermek,
Ahelyett a sors azzal ver meg,
Hogy húsvéti verseket ontsak,
Holott jó alkalmi verset,
Zápot s fanyarat s nyerset
Gyan Thula versírója ont csak.

Hát itt a husvét, alleluja!
És ilyenkor öntözködni szokás,
S az ezüstbokás
Verőfény táncol az emberek szivében,
S a tavaszi veréb dudolász a fákon,
Mint valami kis szárnyas furulya,
S a télikabátot zálogba vágom,
S randevúra hívom az ideálom
- És a többi, satöbbi, satöbbi,
Amit már nem szokás
Senkinek az orrára kötni.

Persze, persze,
Így kéne tenni,
Jaj, de így tenni
Kinek van mersze?
Az ember akárhová gukkerez föl,
Az égen viharfelhő feketél,
És minden házereszből
Jégcsapot csapol a tavaszi szél,
Jaj bizony,
A tavasznak kámpec!
Fordított világ ez,
Baj s iszony,
Kámpec a húsvétnak
És a randevúnak,
Szívünket albérletbe
Ki kell adni
A randa búnak.

Húsvétvasárnap

A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.
A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettesítő áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

Piero della Francesca: Krisztus feltámadása

Húsvétvasárnaphoz ugyancsak sokszínű hagyományok kapcsolódtak. Akárcsak más nagy ünnepen, ilyenkor nem főztek, a trágyát nem hordták ki az istállóból, nem söpörtek, varrni sem volt szabad.
A seprési tilalomnak a Tápió mentén azt a magyarázatot adták, hogy így elsepernék a locsolókat.
Nem hajtott ki sem a csorda, sem a csürhe, és nem fogtak be állatot sem.
Húsvétvasárnap is fontos szerepe volt a víznek. Különféle magyarázatokat fűztek hozzá: Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen. Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. Moldvai magyaroknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje.


Húsvétvasárnap jellegzetes ételeket ettek és esznek ma is országszerte. A húsvéti sonkát, kalácsot, tojást, sőt még a bort is, amit a katolikus hívők szentelni visznek a templomba. Sonkát és kalácsot szenteltettek, amit a gazdaasszony vitt el kosárban, kendővel letakarva. A szentelés emléke azonban él, ma maguk szentelik. A Tápió mentén sonkát, tojást, kalácsot szenteltek. A húsvéti étrend: sonka, kocsonya, kalács, amihez bort és pálinkát ittak.

Szent György napja

Szent György (270 körül – 303. április 23.) római kori katona és keresztény mártír. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri; egyike a leghíresebb katonai szenteknek. Leginkább a sárkányt legyőző lovag képében ismert, emellett több ország és város védőszentjeként is tisztelik. Egyike a tizennégy segítőszentnek.

Szent György legyőzi a sárkányt

Egy előkelő kappadókiai családból származott. Diocletianus császár alatt hadiszolgálatba lépett. Kiváló kardforgató képességének és más tulajdonságainak is köszönhetően hamar magas pozícióba jutott. Ám amikor a császár a keresztényeket üldözni kezdte, lemondott hivataláról és a császár ellen fordult. Emiatt börtönbe vetették és miután a legkegyetlenebb kínzásokkal sem bírták őt hitétől eltéríteni, 303-ban kivégezték.

Dsida Jenő: Húsvéti ének az üres sziklasír mellett

Sírod szélén szinte félve,
iszonyattal üldögélve,
ó - mekkora vád gyötör,
mardos, majdnem összetör:
mily látás a kétkedőnek,
törvény ellen vétkezőnek,
hogy üres a sírgödör.

Nyitott sírod szája szélén
sóhajok közt üldögélvén
szemlélem bús, elvetélt
életemnek rút felét
s jaj, - most olyan bánat vert át,
mily Jacopo és Szent Bernát
verseiből sír feléd.

Nincs gonoszabb, mint a hitvány
áruló és rossz tanítvány,
ki az ördög ösvenyén
biztos lábbal, tudva mén:
szent kenyéren nőtt apostol,
aki bűnbe később kóstol, -
Krisztus, ilyen voltam én.

Amit csak magamban látok,
csupa csúnya, csupa átok,
csupa mély seb, éktelen,
testem oly mértéktelen
volt ivásban, étkezésben,
mindenfajta vétkezésben
s undokságom végtelen.

Ó, ha tudnám, megbocsátasz,
s országodba bebocsátasz,
mint szurnám ki két szemem,
mint vágnám le két kezem,
nyelvem húznám kések élén
s minden tagom elmetélném,
amivel csak vétkezem.

Bűneimnek nincsen számok.
Mindent bánok, mindent szánok
és e sajgás, mely gyötör
nem is sajgás, már gyönyör.
Hamuval szórt, nyesett hajjal
ér engem e húsvéthajnal
és az üres sírgödör.

Bámulok a nyirkos, görbe
kősziklába vájt gödörbe,
bénán csügg le a karom,
tehetetlen két karom...
Te kegyelmet mindig oszthatsz,
feltámadtál s feltámaszthatsz,
hogyha én is akarom.

Lábadozó régi hitben
egész nap csak ülök itten.
Lelkemet nagy, jó meleg
szent fuvallat lepte meg,
lent az odvas, szürke barlang
mélyén muzsikál a halk hang,
ahogy könnyem lecsepeg.

Az én Uram újra él most,
országútján mendegél most,
áprilisban fürdik és
aranyozza napsütés,
ahol lépked, jobbra-balra
ezer madár fakad dalra
s ring, hullámzik a vetés.

Éneklő sok tiszta lánnyal,
liliomos tanítvánnyal
nem követlek, Mesterem.
Majd csak csöndes estelen
indulok, hol vitt a lábad,
földön kúszom könnybe lábadt
szemmel, szinte testtelen.

Fennakadva tüskeágon,
éjsötét nagy pusztaságon
étlen, szomjan vágok át,
nagy hegyeken vágok át,
mint eltévedt eb szimatja,
mely halódva is kutatja
vándor ura lábnyomát.

S közben dalolok az égről,
pálmás, örök dicsőségről,
vonszolván földdel rokon
testemet a homokon
s így ujjongván, nem is érzik,
hogyan sajog, hogyan vérzik
rögbe horzsolt homlokom.

Mert az égi útnak elve:
kúszva, vérzőn, énekelve,
portól, sártól piszkosan
menni mindig, biztosan...
S kopjék térdig bár a lábam,
tudom, az ég kapujában
utolérlek, Krisztusom!

2011. április 17.

Könyvborító





Pilinszky János: Mielőtt

A jövőről nem sokat tudok,
de a végítéletet magam előtt látom.
Az a nap, az az óra
mezítelenségünk fölmagasztalása lesz.
A sokaságban senki se keresi egymást.
Az Atya, mint egy szálkát
visszaveszi a keresztet,
s az angyalok, a mennyek állatai
fölütik a világ utolsó lapját.
Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk:
nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt tülekedésben
sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert,
mielőtt asztalhoz ülnénk.

A Húsvét

A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe. Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban. A történet szerint két nappal előtte, pénteken, feszítették keresztre őt a római katonák, azzal gyanúsították, hogy forradalmat indíthatott volna a tanításaival és hogy ő akart lenni a király. Ezért csúfságból tövis koronát tettek a fejére, kezét, lábát odaszegezték a kereszthez és a feje fölé odatűztek egy papirt, amin ez állt: I.N.R.I. - Iesus Nazarensis, Rex Iudeae. Magyarul: Názáreti Jézus, Júdea királya. Szegény, meg is halt néhány órán belül, a családja eltemette, zsidó szokás szerint egy barlangot ásva a domboldalba az Olajfák Hegyén és egy nagy, nehéz kővel takarták be a sírt.


Lévén, hogy másnap szombat volt és olyankor a tízparancsolat szerint pihenni kell, a családja és a tanítványai csak vasárnap mentek ki megint a sírhoz. De mit találtak ott...!? Üres volt a gödör! Egy angyal állt mellette és azt mondta a gyászolóknak: "Nincs már itt, mert feltámadt!"

Dsida Jenő: Zarándokút

I.

Menni terv nélkül és gondolat nélkül.
Ruhámon lassan átmelegszik a nap,
a szél körülsusogja fülemet
s eszembe juttatja, hogy élek.

A fák incselkedőn az útra hajolnak
s kövek görögnek lábam elé.
Kezemben régi hangszeremet keresem,
mely összetörött, elveszett.

Eszembe jut a szerelmem is
s ha már így van, ideírom
Olyan hűvös, mint az esti szél
s olyan messze van, mint a csillagok.

II.

Az alkonyi fény kering, forog,
örvénylő habja elragad
Andersennel találkozom
s álmodom ezeregyéjszakát.

Idegen arcok közé bukkanok.
Látom testükből égignyúló lelküket,
amint barnán, sötéten imbolyognak
és sírnak a fűzfák alatt.

Minden halat kifogtam a folyóból.
Virágfűzéres messzi barlangjából
szánakozón kacag felém
a sötétruhás Fejedelemasszony.

III.

Lassan húsvét hetébe fordulunk.
Krisztus már indul a Kálváriára.
Zarándokútban piros bogyó
és fájdalom mindenütt terem.

Korbácsütéssel ezer keresztet
hajszoltak már velem a hegyre,
ott állnak mereven a lángos éjszakában
s mégsem akarnak rájuk feszíteni.

Tegnap a pacsirták is hazajöttek.
Elég volt már a szenvedés.
Az élet lassan fölém takarja
a csöndes napok sátorát.

Jézus Krisztus és a Pártus Birodalom

A holt-tengeri barlangleletek

A híressé vált történet 1947 egyik nyári napján kezdődött, amikor egy fiatal beduin, Mohammed ad Dib ("a Farkas") Ta-amireh törzséből, Jerikótól kb. tizenkét kilométernyire délre kecskenyáját legeltette. Mikor egy elcsatangolt állatának keresésére indult - mondja a történet -, észrevett egy barlangbejáratot. A pásztort a kíváncsisága arra késztette, hogy egy barátjával együtt átkutassák a 8 m hosszú, 2 m széles és 2,5 m magas barlangot, annak reményében hogy kincseket fognak találni. De nem találtak egyebet, mint összetört korsók cserépmaradványait, és köztük három, fedővel lezárt ép korsót.


Ezeket meglátva úgy vélték, hogy megvan a kincs, és sürgősen nekiláttak, hogy felnyissák a korsókat. De azok egy kivételével üresek voltak. A teli korsóban sem kincsek, hanem gondosan becsomagolt bőrtekercsek voltak. Ezekből hármat magukhoz vettek, és csalódottan mentek haza. Nem sokkal ezután beduinok jelentek meg Betlehemben, és az ottani szír régiségkereskedőnek, Kandunak elvitték az egyik bőrtekercset. Kandu, aki a szír-jakobita keresztények közé tartozott, úgy vélte, hogy a tekercsen szír írás van. Azt tanácsolta a beduinoknak, hogy forduljanak a Jeruzsálemben lévő szír Szent Márk-kolostorhoz. S valóban, némi alkudozás után a kolostorban élő szír ortodox érsek, Mar Athanasziosz megvásárolta a beduinoktól a tekercset. A kolostor lakói is megnézték a leletet, és a barlang későbbi átkutatásakor ők találták meg a többi tekercset a később első barlangnak nevezett helyen.


Amikor 1948 februárjában a híres archeológusnak, William F. Albrightnak elküldték az egyik tekercs fényképét, igazi kutatói lelkesedéssel a következő választ küldte légipostán Jeruzsálembe: "Gratulálok korunk legnagyobb kézirat-felfedezéséhez! Semmi kétségem, hogy ez az írás régebbi, mint a Nash-papirusz! Én legkésőbb Krisztus előtt az első századra teszem a keletkezését... Milyen hihetetlen felfedezés! A legkisebb kétség sem fér az írás hitelességéhez!" Nagyon eltérnénk a tárgyunktól, ha egyenként nyomon akarnánk követni az egyes tekercsek sorsát. Elégedjünk meg annyival, hogy összegezzük a végeredményeket.

Az első barlangból származó hét tekercs ma az Izrael-Múzeum ún. "Kézirat-templomában" van. A legfontosabb közöttük az Izaiás-tekercs (1QIsa). A szöveg 54 kolumnában, héberül van írva, és az egész Izaiás könyvet tartalmazza. Ez az eddig megtalált kézirattekercsek között a legidősebb, és egyúttal a legrégibb, egész szentírási könyvet tartalmazó kézirat is. A tekercsnek az adja különleges jelentőségét, hogy a rajta lévő szöveg régisége miatt fontos adatokat szolgáltat az Ószövetség eredeti szövegének ismeretéhez és szövegtörténetéhez. Az eredmény pedig ez: a mai Izaiás próféta könyve szövegében semmi lényeges eltérést nem lehet találni ehhez az ősrégi szöveghez képest. Így bizonyítja ez a Kr. e. az első századból való bőrtekercs a Szentírás szöveghagyományának megbízhatóságát!

121 éve született Ur városának feltalálója

Sir Charles Leonard Woolley (London, 1880. április 17. - † London, 1960. február 20.) angol régész. A mezopotámiai Ur városának feltárója.


1919-ben kezdett hozzá Ur feltárásához, s az itteni munkálatokat 1934-ben fejezte be. Legjelentősebb felfedezése az uri királysírok megtalálása volt. 1937-39 és 1946-49 között ásott Alalahban, 1946-49-ben párhuzamosan Al-Mina lelőhelyeit is feltárta.

Ur királyi temetőjének sírjaiban találtak egy fatáblát, amelynek egyik jelenete a háborút ábrázolja, a másik a békét. Először azt feltételezték, hogy "zászlóról" van szó, amit egy zászlórúd végére szántak, de valójában egy diptichon (általában kettős összecsukható írótábla), ami ebben az esetben két, egymástól háromszögletes lapokkal elválasztott táblából áll, s ezért egy háromszögletű könyvtartó formájára emlékeztet. A díszítés színes mészkő lapba berakott, formára vágott és karcolt gyöngyházkagyló, amit bitumennel a falapra tapasztottak. Hasonló, bár kevésbé jól konzerválódott darabokat a mari és a kisi ásatásoknál is találtak. Fenn, a béke sávján, a sumerok hagyományos ruhájába öltözött előkelőitől körülvéve a király ünnepel – a kevésbé fontos személyeket, a körülöttük sürgölődő szolgákat kisebbnek ábrázolják. Lent a katonák egy vadszamarak húzta harci kocsit hajtanak.


Összesen 16 király sírját tárta fel, melyekben a királyok nagyszámú kíséretükkel együtt voltak eltemetve. Azonosította az egymást követő kultúrákat az egymáson talált rétegek alapján. Leásott az őstalajig, ahol két és fél méter vastag agyagrétegre bukkant, amely szennyezésmentes volt. Ez a réteg Kr. e. 4000 táján került ide. Úgy vélte, hogy a bibliai vízözön nyomaira bukkant.

Városban az ember akár száz évet is elélhet úgy, hogy nem veszi észre, hogy már régen meghalt. ( Lev Tolsztoj)

2011. április 13.

Szív



La Fontaine: A halál és a favágó


Rőzsét vitt egy szegény Favágó. A sok ágtól
Görnyedten, a gallyak s évek súlya alatt
Nyögdécselve bizony nehézkesen haladt.
S vityillója felé igyekezett a jámbor.
Végül aztán, mikor már nem bírta tovább,
A fát ledobta, s elgondolta nyomorát.
Mióta él, ugyan milyen örömöt ért meg ?
Van ezen a kerek földön nála szegényebb ?
Sokszor nincs kenyere, és nincs nyugta soha.
Asszony, népes család, adó és katona,
Hitelező, úrdolga rágja.

Nagyobb nem is lehet már nyomorúsága.
A Halált hívja. Az nyomban ott is terem,
Kérdezi tőle, mért hívatta.
“Azért, hogy segítsd föl nekem
Ezt a kéve gallyat - szólt az Öreg -, no rajta!”
Híres orvos a Halál;
Ne moccanjunk mégsem érte.
Addig jó, míg van mi fáj:
Ez az ember jeligéje.

(Rónay György fordítása)

255 éve halt meg Johann Gottlieb Goldberg

Johann Gottlieb (Teophilus) Goldberg (Danzig, 1727. március 14. – Drezda, 1756. április 13.) német csembalóvirtuóz, orgonista, későbarokk-preklasszicista zeneszerző. Ennek ellenére legtöbben csak a róla elnevezett Johann Sebastian Bach mű, a Goldberg-variációk (BWV 988) ismerik.

La Fontaine: A farkas meg a bárány



A több erő joga győz minden más jogon,
ezt én most bizonyítni fogom.
Egy bárány éppen inni készül
a szép kies patak vizébül,
amikor ott terem éhen korgó gyomorral
a Farkas, aki úgyis mindig csak rosszat forral.
„Hogyan merészeled zavarni kortyolásom?”- kiált az ádáz fenevad.
„Lesz érte mindjárt hadd-el –hadd!”
„Fölség! – fele Bari – jaj, könyörgök alássan,
csak föl ne indulj ellenem
sőt vennéd fontolóra kegyesen,
hogy szomjam oltani – ahogyan láthatod – én itt gázoltam, idelenn a vízben,
legalább húsz lépéssel lejjebb, mint te:
lehetetlen tehát zavarnom italod.”
-„De zavarod! – felel a kegyetlen vadállat – azt is tudom, tavaly rágalmaztál csúnyán!”
-„Hogy tehettem volna, akkor még meg sem szült anyám! – felel a kis Bari – most is szopom nyanyámat.”
-„Ha te ne, hát a bátyád!” – S hiába szól Bari:
-„Nincs bátyám …” – „Akkor a fajtádból valaki: mert rajtam rágódtok ti váltig:
ti magatok s rágódnak őrzőitek s kutyáik.
Én mindent megtudok! És bosszút állok érte!”
Így szólván, megragadja s viszi a sűrűségbe, szétmarcangolja és fölfalja végül – pörös eljárás nyűge nélkül.

(fordította: Rónay György)

1695. április 13-án meghal La Fontaine

Jean de La Fontaine (Château-Thierry (Champagne), 1621. július 8. – Párizs, 1695. április 13.) francia író és költő.


Jean de La Fontaine francia meseíró 73 éves korában hal meg Párizsban. La Fontaine a tanmesék - fabulák - megújítójaként szerzett hírnevet. 240 meséjében, melyeket 12 könyvben adott ki, állatok és növények állnak, mint cselekvő hősök a középpontban, és eszközül szolgálnak arra, hogy kifejezzék, La Fontaine bírálatát koráról és kortársairól. Példaképeit az ókori irodalomban, Phaedrus és Aiszoposz műveiben lelte meg; meséinek cselekvő lényei azonban nem erkölcsi erények vagy bűnök szimbólumai, hanem a valóság teremtményei. A mesék morális tanulsága, hogy a bűnök, mint például a hiúság, irigység stb., azért megvetendők, mert zavarják a harmonikus és ésszerű életet, nem pedig azért, mert eleve megvetésre méltók. La Fontaine teológiát és jogot hallgatott Reimsben, majd ezután Chateau-Thierryben volt erdész.
1658-ban ment Párizsba, ahol Jean Racine, Moliére és Nicolas Boileau barátja lett. 1684-től az Académie Française tagja.

Minden csak egy napig tart: a magasztalás éppúgy, mint a magasztalás tárgya. (Marcus Auerelius)

2011. április 11.

Kis terítő





Érdekesség

Ordító vulkán

A tűzhányók működése arra utal, hogy a föld belsejében ma is hatalmas erők működnek. A krónikák sok vulkánkitörést jegyeztek fel. 1669-ben az Etna kitörése földrengéssorozattal kezdődött, majd mintegy tizennégy kilométer hosszú repedés képződött, ebből vulkáni bomba, törmelék szóródott szét, és megindult a lávaömlés.
A leírások szerint számos fantasztikus esemény történt: egyszer a láva kiszakította és magával sodorta az egyik szőlődombot a rajta levő házakkal. Kőfallal próbálták megállítani, de nem sikerült.



Az indonéziai Krakatau 1883-as robbanása volt valószínűleg a legerősebb hangjelenség, amely valaha is előfordult. A detonációt még a csaknem ötezer kilométer távolságban fekvő Madagaszkáron is hallották. A szigetnek húsz négyzetkilométernyi része elsüllyedt, helyén ma háromszáz méter mély a tenger. A porszemcsék két hét alatt megkerülték a földet. Ezt az utat a hanghullám többször is megtette. 1902-ben Martinique sziget fővárosát pusztította el a Mont Pelée vulkán. Felette óriási fekete felhő emelkedett a magasba, és a város felé tartott. Perzselő hőmérséklete legalább nyolcszáz, de lehet, hogy ezer Celsius-fok volt. Az egész városban csak egyetlen ember maradt életeben: a börtönbüntetését töltő rab, valamint a tengeren súlyos égési sebekkel az egyik amerikai hajó kapitánya és a legénység néhány tagja. A lávatömegből hatalmas dagadó kúp képződött. Ez a torony háromszázhetvenöt méter magasságot ért el, majd beomlott. Törmeléke messze földön szóródött szét, helyén nagy kráter keletkezett.

József Attila: Talán eltűnök hirtelen

Márai Sándor: A kalandor

Én nem akartam, jaj, ki hisz el nekem,
én nem akartam modern ember lenni
pizsamában, szakálltalan arccal feküdni végtelen éjeken
az ágyban, vagy bálba, irodába járni, parancsolni, inni, enni.

Én szívesebben lennék pásztor vagy vadász, vagy halász
a vizek mellett s a réteken, nem ilyen frakkos senki,
eltévedtem, higyjétek el,
a hit bennem fölénekel,
utolsó szegény valaki vagyok s üres, mint a csépelt kalász.

A villamoslámpák is boldogabbak nálam,
ha fény övezi őket a hajlott rudakon, zöld özön,
egy szót sem értek abból, hogy mi az : közrend, állam,
mindehhez semmi közöm.

Még egy hangya is jobban érdekel,
ha tojást cipel egy túrás felé, egy kis veréb,
ha csőrével csiripel, énekel -
minden diplomáciánál érdekesebb, ha fut a dombon
lefele egy kerék.

Én unom már a shawlos betörőket a mozikban s a tengereket
a kasírozott hajókkal s a kifestett démoni nőket,
ájult unalommal nézem és élem őket,
szeretnék fix havi fizetést és egy gyereket.

Isten, e cifra éj reggel felé jár,
hallgasd meg most az imámat:
az én szívem ellágyult, nem kevély már,
engedd, hogy mégegyszer négylábon járjak.

111 éve született Márai Sándor

Márai Sándor (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 21.) magyar író, költő, újságíró.


"Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás."

Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Ezt nemcsak emigráns létének és bolsevizmus-ellenességének köszönhette, hanem annak is, hogy ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője, s erről az osztályról sokáig semmi jót sem lehetett állítani. Márai azonban a klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így kötelességének tartotta, hogy ezeknek az eszményeknek hangot adjon műveiben.

József Attila: Imádság megfáradtaknak

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jó szándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szivünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván
Dícséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Akarom.

1924

József Attila: Milyen jó lenne nem ütni vissza

Mikor nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza
Se kézzel, se szóval,
Világitni a napvilággal,
Elaltatni az éjszakával,
Szólni a gyávaság szavával,
De sose ütni vissza.

Lelkeimmel pörölnöm kéne
S élvén is vagyok most a béke.
Kristály patakvíz folydogál
Gyémántos medrü ereimben.
Szelid fényesség az ingem
És béke, béke mindenütt,
Pedig csak én élek vele!...
Fölemelnek a napsugarak,
Isten megcsókolja minden arcom
És nagy, rakott szekerek indulnak belőlem
A pusztaság fele.

1924. júl. 10.

106 éve született József Attila

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth-díjas és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.


A harmadikos olvasókönyvben azonban érdekes történeteket találtam Attila királyról és rávetettem magam az olvasásra. Nem csupán azért érdekeltek a hun királyról szóló mesék, mert az én nevem is Attila, hanem azért is, mert Öcsödön nevelőszüleim Pistának hívtak. A szomszédokkal való tanácskozás után a fülem hallatára megállapították, hogy Attila név nincsen. Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják.

(Curriculum vitae, részlet)

“A nagy kérdés nem az, mit hoz a holnap? A nagy kérdés az, mit hoz a tegnap? (Márai Sándor)