2012. október 21.

157 éve temették el Vörösmarty Mihályt

Vörösmarty Mihály a reformkori elbeszélő költészet kiemelkedő és ünnepelt alakja. Az önkényuralom éveiben vidékre költözött. A nemzeti katasztrófa, valamint kislánya halála miatt melankóliában szenvedő költő, családja tanácsára 1855-ben visszatért a fővárosba. Agyszélhűdés érte, néhány nap alatt meghalt. 
Temetése a nemzeti gyász megnyilatkozása, az önkényuralommal szembeni ellenállás jelképe lett. Azelőtt soha nem látott sokaság vett rajta részt. Vagyon nélküli özvegye és három gyermeke számára Deák Ferenc adakozásra szólította fel az országot, s néhány hónap alatt 103 ezer forint gyűlt össze. 1866-ban Székesfehérvárott szobrot állítanak az emlékére.




Vörösmarty halálos ágyánál

A nagy költő haláláról a legmélyebb meghatottsággal adtak hírt az akkori lapok. A „Pesti Napló” 1855 november 28-iki száma ezt írja:
A nemzetnek halottja van / Vörösmarty nincs többé/ A mellvízkór, melyben rég szenvedett, a közelebbi hetekben nagyobb erővel rohanta meg, s tegnap délután két órakor kioltá a becses életet.
Hasztalan volt minden orvosi segély, hasztalan a szerető család és jó barátok gondoskodása, kiknek részvéte enyhíté a haldokló végső napjait. E barátok közül csak Deák Ferenczet említjük, a legméltóbb képviselőjét ama korszaknak, melynek örömeit, melynek fájdalmait költőnk megénekelte. ”A mi dicsőség a multból illette őt, - senki arczáról sem olvashatta inkább a haldokló, mint ama férfiúéról, kiben a magyar értelmesség és becsületesség van megtestesülve.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése