2012. október 7.

Színház Magyarországon


A 18 század előtt Magyarországon nem létezett hivatalos színjátszás, legfeljebb műkedvelők és diákok adtak elő színdarabokat.

Bár a 16. században már léteztek liturgikus párbeszédek, passiójátékok  és betlehemezést is tartottak, ezek nem a klasszikus értelembe vett színház megfelelői voltak. A következő századból már maradtak fenn latin és magyar nyelvű iskoladrámák melyeket katolikus szerzetesek és iskolamesterek írtak a diákoknak, akik előadták a darabokat. Ezeket moralitás drámáknak, vagy allegória drámáknak nevezték. Később, a reformáció idején elterjedtek a hitvitázó drámák is.


Mária Terézia uralkodás alatt megkezdődött a német nyelvű színjátszás, amit a magyar színház csak jóval később vett át. A honi színjátszás elindítója Bessenyei György volt, aki drámai műveket kezdett írni. Az ő tollából született 1777-ben például A filozófus. Kortársa volt Csokonai Vitéz Mihálynak, aki diákjai számára írt komédiákat .
1790-ben Budán megalakult az első színi társulat Kelemen László vezetésével, ám rövid idő múlva, 1796-ban feloszlott a Martinovics-féle mozgalomnak köszönhetően. A második magyar társulat 1807 és 1815-között játszott a fővárosban. Hetenként kétszer álltak színpadra és minden előadásra új darabbal készültek. Ezeket többnyire német színházaktól kölcsönözték, és pesti joghallgatókkal fordíttattak magyarra.
1815-ben a nagyobb vidéki városokban, Kassán, Miskolcon, Kolozsváron, Székesfehérváron megindult a hivatalos színjátszás. 1819-ben sikerrel adták elő Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországon c. darabot.
1837-ben megnyílt az első színház, a Nemzeti Színház Budapesten, így a magyar színészet a fővárosba költözött.

A festmény - amelyről a fotó készült - a Kiscelli múzeum gyűjteményében található, Háry Gyula alkotása.

Ezt követően fellendült a magyar színjátszás. A századfordulóra már neves színészekkel büszkélkedhetett a magyar színházi világ, Blaha Lujzát Bécs is magának akarta, de a színésznő nem hagyta el hazáját. Az újabb korszakot az 1930-as évek hozták meg.
Klebelsberg Kunó halála nagy változásokat hozott a magyar színházi életbe. Az őt váltó új kultuszminiszter elbocsátotta Hevesi Sándort, a Nemzeti Színház igazgatóját és az Operaház főrendezőjét, Márkus Lászlót nevezi ki a helyére. Ekkoriban csupán két állami színház, az Operaház és a Nemzeti Színház működött. A két intézmény a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium alá tartozott, így a kinevezések, és a művészek szerződtetése is a miniszter hatáskörébe került. A többi színház magánvállalkozásként működött, bérelt épületben egy-egy produkcióra szerződtetett színészekkel. Bár előzetes cenzúra nem vonatkozott a darabokra, ám a rendőrség embere mindig jelen volt az előadásokon, és figyelte, hogy elhangoznak-e államellenes szövegek, utalások a darabban.

A Magyar Állami Operaház

Az ’50-es években aztán újra megváltozott minden. 1949-ben Budapesten kilenc színházat, vidéken pedig hat állandó székhelyű és két utazó társulatot tartottak nyilván. A korábbi ellenőrzés nem változott, a kultúra minden területére érvényes „három T” a színházat sem hagyta figyelmen kívül. Ennek ellenére a színházi élet ahelyett, hogy hanyatlott volna, fénykorát élte. A vidéki színházak tömve voltak, mindenki eljárt az előadásokra.
A rendszerváltást követően a magyar színjátszás megújult, újra játszhattak bármit. A kilencvenes évek végére egyre több független társulat alakult. A 2000-es években megjelent az alternatív színház, mely a modern és az abszurd drámák színhelyeként sokszor újraértelmezi a klasszikus drámairodalmat is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése