2012. október 6.

Az aradi vértanúk özvegyei

A szabadságharc mártírjainak életében nagy szerepet játszottak azok az asszonyok, akik hűségesen kitartottak választottjuk oldalán, és akik életét szintén gyökeresen megváltoztatta a szabadságharc.
„Mit Istennek megfejthetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántság s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet” – írta Görgei Artúr 1849. augusztus 11-i búcsúkiáltványában, két nappal a világosi fegyverletétel előtt. A magyar honvédség katonai vezetői tisztában voltak a lehetséges következményekkel, mégsem menekültek el, hanem a szabadságharc ügyéhez méltóan vállalták sorsukat, amely a vértanúhalálhoz vezetett. Történetükben azonban a „férfias elszántság” mellett nagy szerepet játszottak azok az asszonyok is, akik hűségesen kitartottak választottjuk oldalán, és akik életét szintén gyökeresen megváltoztatta a szabadságharc. Méltó társaik voltak férjeiknek, és legtöbbjük a diktatúra nehéz idején is képviselte azokat az értékeket, amelyekért a tábornokok az életüket áldozták. Ezekről az asszonyokról keveset tudunk, most vegyük mégis sorra a vértanúk hitveseit, akikből az osztrák önkény aradi özvegyeket csinált.

Az október 6-án kivégzett Aradi Vértanúk neveit, történetét tanítják az iskolákban és az egész országban megemlékeznek halálukról. Ezek az emberek azonban nem csak katonák voltak, de leggyakrabban szerelmes férjek és boldog családapák is, akiknek az özvegyeikre nagyon nehéz évek vártak. A kivégzettek között Aulich Lajos és Török Ignác voltak nőtlenek.



Damjanich Jánosné Csernovics Emília:

Damjanich feleségnek sajnos nem sok ideje jutott kiélvezni a házasság intézményét: összesen két évig voltak házasok, bár szerelmük jóval korábban kezdődött. Kezdetben Emília anyja tiltása volt az ok, amiért nem kelhettek egybe, később pedig a katonaság engedélyére kellett még további két évet várni, amíg összeházasodhattak. A család Temesváron rendezkedett be, és a sors furcsa fintora szerint maga Haynau is sokszor volt vendég náluk. Az aradi kivégzés után Damjanichné rokonok és barátok segítségével tartotta fenn magát és soha többé nem ment férjhez. Szerelmüket számos levél őrzi, Damjanich a halála előtti napokban rengeteg bátorító, érzelmes sort írt feleségének.


Dessewffy Arisztidné Szinyei Merse Emma:

Dessewffy Arisztid híresen szép felesége Eperjesen lakott, a pár itt tartotta eljegyzését is. Az esküvőre 1849 júliusában került sor Pesten, az ifjú férjnek azonban az oltártól egyből a táborba kellett mennie szolgálatra. Legközelebb már csak hónapokkal később, szeptemberben találkozhattak, de ekkor sajnos Emma már csak az aradi börtön cellájában látogathatta meg a férjét. Dessewffy halála előtt megkérte bajtársát, Máriássy Jánost, hogy halála után viselje gondját a feleségének. Máriássy-nak közel 8 évet kellett várnia ígéretének betartására, mivel ennyi ideig volt vasra verve. Szabadulás után feleségül vette Szinyei Merse Emmát.


Kiss Ernőné Szentgyörgyi Horváth Krisztina:

Kiss Ernő vértanú felesége az a Szentgyörgyi Horváth Krisztina volt, akinek édesapja Balatonfüreden az első Anna-bált rendezte. Igaz, hogy a lány a Krisztina nevet gyakrabban használta, mint az Annát, a bál napjának megállapításakor mégis ezt a névnapot választották. Kiss Ernő és Krisztina házassága szintén nem volt több néhány évnél, melyet a nagyrészt a férj délmagyarországi birtokain töltöttek, mivel Krisztina fiatalon meghalt. Felesége halála után az özvegy újra visszatért a hadsereghez, de nem nősült meg többé. Krisztinával két gyermekük született, Kiss Ernő hozzájuk írta utolsó leveleit a kivégzése előtt.


Knezic Károlyné Kapitány Katalin:

Kapitány Katalin a híres egri Kapitány család sarjaként 1844-ben ment hozzá Knezic Károlyhoz. A szabadságharc során sem maradt otthon, sokat volt együtt férjével és a harcok során is támogatta őt. Aradon, a fogságban is a lehető legtöbb időt töltötte férjével. Viszonyuk a fennmaradt emlékek alapján annyira szoros volt, hogy mindig csak a lehető legkevesebb időt töltötték egymás nélkül. Férje halálhíre annyira megviselte Katalint, hogy néhány forrás alapján a hír közlésére megállt a szíve, más leírások alapján pedig beleőrült a történtekbe. Annyi biztos, hogy két lánygyermekük korán árvaságra jutott, majd felnőve egy egri fiú testvérpárhoz mentek feleségül.

Nagysándor József és Schmidt Anna:

Nagysándor József nem volt nős, mivel a szabadságharc, majd annak leverése megakadályozta abban, hogy elvegye szerelmét, Schmidt Annát. Nagysándor sokat küzdött ezért a házasságért, egyrészt, mivel a lány fiatal volt (a kivégzéskor volt 16 éves), másrészt pedig azért, mert saját testvérének, Nagysándor Johannának volt a lánya, vagyis az unokahúgát szándékozott elvenni feleségül. Számtalan engedélykérés és intézkedés után végül a házasság meghiúsult Nagysándor elfogásával és elítélésével. Schmidt Anna később, 21 éves korában ment férjhez a nála 28 évvel idősebb Klauzál Gáborhoz, a Battyhány-kormány egyik miniszteréhez.

Láhner Györgyné Lucia Conchetti:

Láhner György felesége a milánói születésű, gyönyörű Lucia Conchetti volt. A pár Láhner itáliai szolgálata során ismerkedett össze, majd ott kötöttek házasságot is. A feleség ekkor volt 18 éves, míg a férj 44. A korkülönbség vagy a más nemzethez tartozás egy pillanatra sem állt kettőjük közé, Lucia gyorsan és ügyesen illeszkedett be a magyar mindennapokba. Annyit ugyan feljegyeztek róla, hogy – mint az olaszok általában – idegenül ejtette ki a „h” hangot, így férje és immáron saját családnevét is sokszor furcsán mondta ki. Egy gyermekük született, aki 5 éves volt édesapja kivégzésekor. Lucia férje halála után kezdetben Damjanich özvegyével lakott, majd hazaköltözött Olaszországba.


Poeltenberg Ernőné Paulina Kakowska:

Poeltenberg Ernő galíciai állomásozása során nősült meg, ott is vette feleségül az akkor 18 éves Paulina Kakowskat. A pár sokáig élt Bécsben, a Poeltenberg család házában, ahol három gyermekük is született. Paulina Kakowska többször próbálta lebeszélni férjét arról, hogy részt vegyen a szabadságharcban, mivel féltett családját. Félelme beigazolódott, 8 év házasság után férje Aradon fogságba került, majd kivégezték. Paulina hiába próbálta megtalálni férje testét, az sem sikerült neki. Számos levél maradt fenn, melyet a férj a feleségének írt. Ezek megkapó stílusa egy igazán jó, összetartó szerelemről és házasságról árulkodik. Poeltenberg buzdította feleségét, hogy később menjen újra férjhez, de a feleség ennek nem tett eleget: özvegységében a gyerekeknek szentelte életét.


Schweidel Józsefné Domicella Bilinska:

Schweidel József Poeltenberg Ernő felettese volt, együtt szolgáltak Galíciában és szinte egyszerre ismerkedtek meg későbbi feleségükkel is. Schweidel 1827-ben vette el Domicella Bilinskat, akitől öt gyermeke született. Boldog és szeretetteljes házasságuk volt, melyről szintén számtalan levél tanúskodik. Egyik levele részlete így szól: „ … ami hitvesemet és gyermekeimet illeti, mindig a legboldogabb embernek tarthattam magam.” Domicellára férje kivégzése után nehéz sors várt, megfigyelés alatt tartották, mint gyanús személyt. Özvegységében minden erejét annak szentelte, hogy gyermekeinek megfelelő jövőt biztosíthasson. Tejgazdaságot vezetett, ennek bevételéből tartotta el a családot.


Leiningen-Westerburg Károlyné Sissány Elíz:

Leiningen-Westerburg Károlynak szintén nem lehetett része hosszú házasságban. 1845-ben, 26 évesen nősült, ekkor vette el Bécsben a vajdasági gazdag család lánygyermekét, Sissány Elízt. Ezzel az ifjú férj kettős helyzetbe került, mivel így magyar földbirtokos lett, és a szabadságharcban kezdettől fogva a magyar ügyre esküdött fel, de emiatt saját rokonaival (többek közt testvérével és unokatestvérével) szemben kellett harcolnia. Leiningen-Westerburg Károly szintén gyönyörű leveleket hagyott hátra, melyeket feleségének írt a fogságból, kivégzése előtt. Elíz az aradi tizenhármak kivégzése után 5 évvel újra férjhez ment, első férje egyik legközelebbi barátját, Bethlen Józsefet választotta férjül. Később újra megözvegyült, a híresztelések szerint maga Görgey is udvarolt neki.


Vécsey Károlyné Duffaud Karolina:

Vécsey Károlyé volt talán a legrövidebb házasság az aradi vértanúk között. A frigyet eleve megnehezítette, hogy a későbbi feleség, Duffaud Karolina előző házasságának kérni kellett a felbontását. Végül a korabeli utalások alapján ez sikerrel járt, mivel 1849 nyarán, vagyis néhány hónappal kivégzése előtt Vécsey Károly elvehette szerelmét. Az esküt valószínűleg az ostrom idején tették le, talán már érezve a harc rossz kimenetelét és azt, hogy később már nem lesz lehetőségük minderre. Vécsey Károlynak is több levele maradt fenn, melyeket feleségéhez írt – mindegyik mély és erős érzelmekről árulkodik. Karolina élete sem volt könnyű, a család birtokaiért sokáig pereskedett, de csak a kivégzés után 50 évvel kapta vissza azokat. Sajnos mindez saját halála előtti utolsó évben történt.


Lázár Vilmosné Reviczky Mária:

Lázár Vilmos felesége, Reviczky Mária öt évvel idősebb volt férjénél, és már volt három gyermeke előző házasságából. Mária a szabadságharc végével mindent megtett azért, hogy férjét látogathassa, szabadulásában az utolsó pillanatokig bízott. Emellett gyermekeiről is gondoskodnia kellett, hiszen a vagyonuktól megfosztott családokra nehéz jövő várt. Ráadásul Mária saját rokona örökösödési pert is indított az özvegy ellen, hogy maradék vagyonát megszerezze, de végül bebizonyosodott, hogy a rokon hamis papírokkal próbálta védeni igazát. Lázár Vilmos gyönyörű szerelmes leveleket írt feleségéhez a fogvatartása alatt, állítólag utolsó szavaival is rá emlékezett. Házasságuk 5 évig tartott.


forrás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése