2012. november 4.

Gérecz Attila:Halálraítéltek

(Töredékes, elveszett)

Az egyik megtébolyodott s az Isten
nevét csak súgva merte ejteni.
Harminc ezüstért, vére úgy segítsen ,
a menyországot én vettem neki!
Harminc.. de ha fölváltanák tövisben,
esküszöm millió annyi jönne ki!..
Mennyet loptak! s belé – foga megcsikordul
én raktam az istent tövisből és porból.

S te mit zokogsz itt bennem?! Tán fáj? jámbor!
művész vagyok, kell hogy szívedre üssek!
Ittál-e már a keserű pohárból?
hiszed-e őt? Krisztus sebére hűs seb
vagy halál az isten testén, akárhol..!
vágyadnál nem lehetsz kisebb.
S ha kérdeznéd, – s itt felkacag eszelősen –
mást nem mondhatna ő sem.

Megszűnnék, meg! De körbe-körbe járnunk
a csillagoktól le a sárig kell
hajts isten! gyííí! a lélek cifra jármunk
mit barom voltunk sora vezekel.
Társa ránéz. Hát meglehet hogy ránk únt
de vágyainkkal akkor merre ver?
Hallgatnak. A csönd meghasad közöttük
s négy szóvá lesz, mely Krisztusok fölött függ.

(Márianosztra, 1955.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése