2013. január 20.

Keresztszemes






Keresztszemes



Sík Sándor: Emberség

Egy nap, mint a rest csiga, mászik,
Zivatarként zúg el a másik.
Mindegy, csak ugyanoda érnek.
Mit szólna ma tegnapi éned?
Amit éltél tisztes erényben,
Csupa félség s ösztön a fényben.
S ami pelyvád hull ki a rostán,
Nem lesz színig az se gonosz tán.
Mindegy, tovazizzen az élet:
Eszmélsz, s már itt az ítélet.
Szíved, agyad ostoba röggé...
Magad igy vagy amúgy, de örökké.
Nincs szánva szemednek a holnap:
Ott légy igaz ember, ahol vagy.
Most tedd, amit adatik tenned:
Az Isten rügyezik benned.

Paksi Zoltán: Ősi magyar csillagbölcselet (2007)



Népi csillagneveink

Talán az első, amit megpillantunk, a végtelen, csillogó országút, a Tejút. Eleink sokféle néven emlegették. Székely eredetű hun monda alapján Csaba Útja vagy Hadak útja. Csaba királyfit a Hadak Ura visszaküldte a régi hazába a puszta öreg fejedelméhez, hogy elmondja a magyaroknak: az ezüstpatak elindult útjára… Szálljanak nyeregbe, bontsák ki ostorukat, foglalják vissza Attila elárvult birodalmát!


A hosszú úton nagyon elfáradtak, s már majdnem megálltak, mikor hirtelen megrázkódtak a csikók, aranyszőrű táltosokká változzak, orrlikaikból csillagos tüzet fújtak, s hipp-hopp felkaptak a levegőbe. A végtelen csillagösvényen vágtattak tovább Napkelet felé. Aki látta őket, így szólt: Csaba vitézei. Ők robognak a Hadak útján! Az árva hunok vágtatnak a csillagösvényen vissza a pusztába, öreg Nemeréhez. Népünk a csatában elesett hősöket halhatatlansággal ajándékozta, meg,s lelküket a Lelkek Útján küldte fel az égbe.
Nagyon elterjedt elnevezése volt a Tejútnak a Szalmásút, Szalmahullajtó is. Többnyire a Göncölszekér utasai szórják szét, vagy veszítik el a felrakott szalmát. Ha megpillantjuk a Göncölt, kéredzkedjünk fel rá! Kitől? Hát a Kocsistól vagy Göncölhajtótól, akit Hüvelykpiciny néven is ismerhetünk. Hol találjuk? A rúd második csillaga mellett egy picike csillag képében, amit a csillagászok Alcornak neveznek.
S ha már fent ülünk a szekéren, Hüvelykpiciny bizonyára mesél majd nekünk az általa hajtott járműről.

A Nagy Medve csillagkép első hét csillagát Európa legtöbb országában valamilyen szekérnek nevezik. Magyar nyelvterületen is számos elnevezése ismert: Illés szekere, Szent Péter vagy Szent László Nagytáltos, Angyalok Hintója.
A keletkezéséről szóló regék azt mondják el, hogyan került az égre. Gyakori motívum, hogy a részeg embert megátkozta a felesége, s szekerestől az égre került. Sokfelé ismert, hogy Illés prófétát ragadta az égbe tüzes szekér.
A magyar monda szerint Göncöl híres táltos volt, aki az emberek között járva gyógyította őket, beszélni tudott a fákkal, madarakkal. Egyszer eltörött a szekerének a rúdja, és senki nem segített neki megjavítani. Ekkor haragjában a lovak közé csapott és felrepült az égbe. Azóta ott kocsizik görbe rudú szekerén. Más változat szerint Göncöl nem más,mint Konrád császár, akit Lehel, mielőtt kivégezték volna, kürtjével agyonütött.
Annak is van magyarázata, hogy miképpen törött el a szekér rúdja. Egyik szerint Szent Péter hajtotta, és nekiütközött a mennyország kapujának. Másik változat szerint valamilyen akadályt kellet kikerülnie,kátyúba került, a szekér felborult, a rúd megcsavarodott. Hüvelykpicinyről pedig azt is beszélik, hogy a szekér rúdjának rendbetételére ment fel az égbe. A Göncölszekér hajtása nagy dicsőség, ezért mondják a nagyképű, kevély emberekre: „Mintha ő hajtaná a Göncölszekeret.”
Egyesek Göncölt a magyarok Öregistenével is azonosítják. Közkedveltsége és kivételes tisztelete alapján úgy tűnik, talán éppen ő a sokat emlegetett Magyarok Istene, a magyarok csillagistene, aki villámhordó szekerével a Hadak Útján, a Tejúton dübörög végig.
A Göncölszekér csillagai időjósok is: ha aprón ragyognak, szép idő várható, de ha nagyra nőnek, az idő rosszra fordul. A Göncöl a Sarkcsillag körül látszik forogni, ezért azt Göncöl Térítőjének vagy Ég Köldökének is nevezik.

Ha előre nézünk a szekérről, hamarosan megpillanthatjuk az Északi Koronát,a Koronáscsillagot. A néphit szerint ezzel koronázták meg Szűz Máriát,amikor Szent József eljegyezte. Ha télen pattanunk fel a Göncölszekérre, hamarosan megpillantjuk a Kaszáscsillagot, ami az Orion csillagkép népi neve, de nevezték Nimródnak is.
A csillagképet alkotó csillagokat egy-egy kaszásnak tarják. A monda szerint a Kaszások után siető Étekfogó, Szilkehordó a hátsó kaszás elejtett kaszájába belelépett, megsántult, nem éri őket utol. Acsillag legismertebb magyar neve Sánta Kata (Sirius, a Nagy Kutya legfényesebb alkotója).

A Kaszáscsillag másik végén láthatók az Ikrek, magyar nevükön a Két Árva, vagy Bojtárok Kettőse. Egy kisfiú és egy kislány eltévedtek a szüleik mellől. Sokáig vándoroltak, sírva keresték szüleiket. Útközben vadon termő gyümölcsökkel csillapították éhségüket,mert senki nem szánta meg őket, nem segítettek nekik. Végül Isten magához szólította, és az ég csillagai közé helyezte őket, hogy az emberek lássák, az árváknak segíteni kell.



Szintén a Kaszás közelében, de a másik oldalán található a Fiastyúk (Pleiádok). A késő őszi, téli égbolton könnyű meglelni. A monda szerint egy tündér szélanyótól kapott ajándékba egy aranytyúkot hat csibével, s mivel ezek segítségére voltak abban, hogy megtalálja kedvesét, hálából elhelyezte őket az égbolton. Erdélyben Szitáslyuknak ismerik, mert azt hitték, hogy az égbolt kárpitja azon a helyen ki van lyuggatva, és áttünedezik rajta a mennyei fényesség.
A Fiastyúkot más néven Fagyhozó csillagnak is mondják, mert amikor már kora este látható az égen, akkor bizony közel a tél. Mivel a temérdek csillag közt könnyű volt megtalálni, s igazodni lehetett hozzá az út során, ezért útmutatónak is használták.

Egy Mátyás királyról szóló regében Kampó táltos, aki Mátyás elveszett lovát kereste, eltévedt a sötétben, s az égből alászálló Fiastyúk igazította útba. Akit úgy jellemeznek: „Azt hiszi, ő ültette a Fiastyúkot”, az meglehetősen kevély, nagyképű ember. Ha megfáradtunk a hosszú kocsikázásban, megpihenhetünk a Korcsmában (Cassiopeia), de vigyázzunk, nehogy összetűzésbe keveredjünk a Részeg emberrel!

A Hadak Útján bolyongva megpillanthatjuk a Tündérasszony Palotáját (Kisgöncöl), a Magyarok Csillagát (Jupiter), a Székelyek Csillagát (Szaturnusz), a Hadakozó Csillagot (Mars), az Aranyhajú Csillagot (Bereniké Haja), a Ruhaszárító vagy Tarhonyaszárító Csillagot (Nap), a Kantát (Vízöntő). S ha bujdosó- vagy szakállas-, netán söprűs- esetleg lüdérc csillagot látunk, ne mulasszunk el kívánni valamit, hiszen hullócsillag illetve üstökös suhant el előttünk.

forrás

Sík Sándor: Tedd a jót!


Tekintet nélkül arra, hogy
Másoknak tetszik
Vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy
Látják-e vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e
Sikere vagy nem,
Tedd a jót!
Tégy minden jót, amit
Megtehetsz,
Ott, ahol vagy,
Úgy, ahogy teheted,
Akkorát, amekkorát tehetsz,
De mindig, szüntelen ez legyen
A programod!

124 éve született Sík Sándor

A XVIII. század magyar irodalmában a magyar írók, a magyar költők, magyar tudósok jelentékeny része pap. Ez természetes is, hiszen a feudális viszonyok között rendszerint a pap az iskolázott, a művelt ember. Nem nemesi származású ifjúnak akkor úgyszólván nincs is más lehetősége, ha tanulni akar, mint hogy egyházi pályára lép. A polgárosodó majd polgárosodott XIX. században már jelzőként tesszük egyesek nevéhez, hogy "papköltő".
A mi századunkban pedig már a legtöbb esetben egyenlőségi jelet érzünk a papköltő és a kifejezetten vallásos költő közt. Sőt, ha történetesen világi írástudó szellemi alapállása a vallásosság, akkor ezeket is már-már papoknak, illetve papok eszmetársának mondja a modern olvasó és kritika, hozzátéve nevükhöz, hogy "katolikus költő", vagy ha más hitvallású, úgy ennek a felekezetnek a nevével jellemezzük költészetét.


Sík Sándor (Budapest, 1889. január 20. – Budapest, 1963. szeptember 28.) piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946–49), Kossuth-díjas (1948), a 20. század jelentős magyar lírikusa.
Kutatási területe: a barokk korszak irodalma, az újabb irodalom, esztétika, verstan.

171 éve született Konkoly-Thege Miklós csillagász

Konkoly-Thege Miklós
(1842. január 2., Pest -- 1916. február 17., Budapest)


Középiskoláit magánúton végezte, egyetemi éveit Pesten, majd Berlinben töltötte. Csillagász tanára a kor egyik legnevesebb tudósa, Johann Franz Encke volt, 1870-ben, mielőtt a saját csillagvizsgálóját berendezte volna, végigjárta Európa legjelentősebb csillagászati intézményeit, hogy a látottak alapján foghasson hozzá munkájához. Később ő maga is készített csillagászati műszereket, illetve a vásároltakat célszerűen módosította.



Az a robbanásszerű fejlődés, mely a XIX. század végének magyar csillagászatát jellemezte szervező zsenialitásának köszönhető.

1871-ben, amikor ógyallai (Komárom megye) kastélyának tetején elkezdte csillagászati vizsgálódásait -- eleinte még csak puszta kíváncsiságból, a maga gyönyörűségére -- egyetlen működő csillagvizsgáló sem volt Magyarországon. Talán épp ebből fakadó hiányérzet adta neki az erőt arra, hogy csillagászati gyakorlatot szerezzen, s magát e tudomány akkor legfontosabb ágaiban, az asztrofizikában, spektroszkópiában és az égbolt fényképezésében mesterré tegye. Matematikai tehetsége kiváló technikai érzékkel párosult.

Jól tudta, hogy külföldi partnerektől elszigetelten nem lehet eredményes csillagászati kutatást folytatni, ezért állandóan ápolta külföldi kapcsolatait. Nemcsak tudósokkal volt jó baráti viszonyban, hanem korának legnevesebb műszerkészítőivel is. Ógyalla, mint a tudományos vizsgálódások méltó műhelye, és mint vidám vadászatok színtere egyaránt népszerű volt a külhoni tudósok körében.

Néhány esztendő alatt az ógyallai csillagda, műszereit és tudományos munkáját tekintve is, az európai csillagvizsgálók élvonalába került. Kutatásait a korszerűség kellemezte. Érzékenyen reagált a legérdekesebb csillagászati problémákra, és igyekezett a nemzetközi tudományos programokba már a legelején bekapcsolódni. Így történt ez az S Andromedea felfedezése idején, a Jupiter "vörös folt"-jára vonatkozó vizsgálódásokkal kapcsolatban, vagy a Halley-üstökös 1909-1910-es megjelenése alkalmával. Elsők között volt, akik üstökös spektrumot készítettek, többek közt magáról a Halley-üstökösről is.

Három nagyszerű kézikönyvet írt:
    Praktische Anleitung zur Anstellung astronomischer Beobachtungen mit besonderer Rücksicht auf die Astrophysik, Braunschweig, 1883.,
    Anleitung zur Himmelsphotographie, Halle, 1887.,
    Handbuch für Spectroskopie im Cabinet und am Fernrohr für Anfanger auf dem Gebiete der Spectralanalyse, Halle, 1890.

1881-ben a londoni Royal Astronomical Society tagjává választotta. Hazai elismerésének sem volt híján: az MTA-nak 1876-ban levelező, 1884-ben rendes tagja lett.

Azzal is számot vetett, hogy az ország csillagászatának fejlesztéséhez nem elegendő egyetlen intézmény. Személyes varázsát latba vetve buzdított másokat is erre a szenvedélyre. Közreműködésével sorra épültek fel hazánkban az új csillagvizsgálók: 1878-ban a Haynal-obszervatórium Kalocsán, 1881- ben Gothard Jenőé és Sándoré Herényben, s 1886-ra Podmaniczkyék csillagvizsgálója is elkészült Kiskartalon. Segítsége a felépítéssel nem szűnt meg, a hazai obszervatóriumokat állandó munkakapcsolat fűzte össze.

1890-ben az Országos Meteorológiai Intézet igazgatójává nevezték ki. Hatalmas szervezőereje itt is megmutatkozott. Az ő igazgatásának idején épült fel az intézmény Kitaibel utcai palotája, egyúttal Ógyallán is otthont kapott a meteorológia. A Meteorológiai Intézet igazgatójaként sem hagyta abba a csillagászati tanulmányait, és amikor 1911-ben a pesti meteorológiai munkájától nyugdíjba vonult, minden erejét ismét a csillagászatnak szentelte.

Legfőbb vágya az volt, hogy az általa megindított fejlődés a hazai csillagászatban halálával ne szakadjon meg, ezért több ízben is felajánlotta ógyallai intézetét a magyar államnak, mely 1899-ben végre elfogadta ajánlatát. Ekkor alakult meg az Ógyallai Astrophysikai és Meteorológiai Observatórium, az az intézmény, melynek a mai Csillagászati Kutató Intézet a jogutódja. Ez vetette meg a későbbi folyamatos tudományos csillagászati kutatómunka alapjait Magyarországon.

Emlékét a Konkolya nevű kisbolygó, a szlovák Konkoly-emlékérem és az MTA Csillagvizsgálójának elnevezése őrzi.

Az MKE alapító tagja volt.

forrás

2013. január 13.

Keresztszemes




Sára Sándor: Kórnika (részlet)

A Don-kanyarban

1942. november 22-én befejeződött Sztálingrádnál a 6. német hadsereg körülzárása - megkezdődött részekre szabdalása és fölmorzsolása. A gyűrű biztosítására - a felmentési kísérletek esélyeinek csökkentésére - 1942 decemberében a Vörös Hadsereg visszanyomta a Sztálingrádtól délre álló olasz csapatokat, majd...




1943. január 12-én - részben ugyanezzel a céllal, részben a Voronyezs elleni támadás előkészületeként - a 2. magyar hadsereg által védett 200 km hosszú Don-menti terepszakaszon is támadásba lendültek a jelentős páncélos erőkkel támogatott szovjet hadosztályok. A túlerejű offenzíva már az első napokban több helyen áttörte a hiányosan fölszerelt magyar csapatok védővonalát. Az eredetileg több, mint kétszázezres magyar hadsereg, amely már az előző hónapok hídfőcsatáiban is jelentős veszteségeket szenvedett (25-30 ezer fő), hatékony légierő és légvédelem, kellő számú páncélos-egység és páncélos-elhárító fegyver hiányában - de egyéb hadieszközökben és ellátmányban is problémákkal küszködve - fokozatosan tért vesztett, darabokra szakadt, megsemmisült. A kemény hidegben megfelelő téli ruházat nélkül harcoló, majd visszavonuló/menekülő katonákat az ellenséges golyókon kívül a fagy is tizedelte: Több tízezren maradtak holtan a hófödte csatatereken. Ezeknek a napoknak a története a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartozik.


Dsida Jenő: Jövendő havak himnusza

Üdvözlégy, tiszta hó,
végtelen fehérséggel felszikrázva,
sötét, fagyos és hosszú éjszakákon
derengő fénnyel biztató -
Üdvözlégy, áldott tiszta hó!

Üdvözlégy, némaság,
melyben angyalos pihék szállingóznak
és feszül, lüktet százezer ujjongás,
mint égfelé-tárt havas ág -
Üdvözlégy, puha némaság!

Üdvözlégy, sejtelem,
korcsolyázatlan jövendőnk vidéke,
messze-érző álmunk
szánkázik néha csendesen -
Üdvözlégy, szűzi sejtelem!

Üdvözlégy, Eljövő,
kis sáros szürke, sivár világunknak
mondod, tarka bolyhos hermelinnel:
- Aludj, torony! Aludj, tető!
Üdvözlégy titkos Eljövő !

Dsida Jenő: Hideg téli est

Életünk hulló karácsonyfáján
halkan repesnek a lángok.
Fölöttünk és bennünk hömpölyög
a hidegáramú csönd.

Mosson ki, vigyen magával
fodros hátán mindent, ami volt:
esdő várakozások meddőségét,
kulcsoltkezű, hasztalan imákat.

Hópárnás nagy fenyők alatt
üljünk le a törpék közé,
burkolózzunk a hallgatásba
s húnyjuk le félig a szemünket.

S míg csillagok kezdenek pislákolni,
töprengjünk az eljövő felől:
hogyan kellene megszólalni?
S mindent elülről kezdeni?

Régi telek

A jelenkori felmelegedés korát, amelyet globális felmelegedésként is szoktak emlegetni, egy zordabb, hűvösebb és csapadékosabb éghajlati korszak előzte meg a 14. eleje és a 19. század vége között, amit az éghajlat-történeti kutatás "kis jégkorszaknak" nevezett el.
 A kis jégkorszak ugyanakkor nem jelentett állandó és tartós lehűlést, vagy a csapadék mennyiségének monoton növekedését. Ezekben az évszázadokban is váltakoztak enyhébb és hűvösebb, melegebb és hidegebb hónapok, évszakok és évek, de a Kárpát-medence éghajlata hosszú távon, évtizedes, illetve évszázados léptékben egyértelműen hűvösebbé és csapadékosabbá vált.

Szokatlanul hideg telek
A 16. század második felében a Kárpát-medencében is szaporodtak a hideg időjárási anomáliák.

1560
-ban Istvánffy Miklós krónikája szerint január végén a felső-magyarországi haderő átkelt a befagyott Tiszán, ám a hadjáratot nem tudták folytatni a tél elviselhetetlen hidege miatt, ezért a vezérek a kassai téli szállásra vezették a sereget.

1575
februárjában Mahmut portai követ szekérkaravánjával a nagy hidegben Komáromnál átkelt a befagyott Dunán, majd tovább utazott a prágai császári udvarba.

Josef Teutsch dél-erdélyi feljegyzései szerint 1754/55 telén decemberben szigorú nagy hideg kezdődött, amely eltartott a következő év februárjáig, a malmok befagytak, a fák elfagytak és el is pusztultak.

A Duna befagyása fontos mutatója a szokatlanul hideg téli időjárásnak.
1811 januárjának végén [...] Olly erős a Dunának töredékeny háta, hogy a lovakat és szekereket megbírván, a közösülést [közlekedést] igen megkönnyebbíti.




Hideg és havas telek

Előfordult, hogy a tél nemcsak szokatlanul hideg, hanem rendkívül csapadékos is volt. A Kárpát-medencében 1684-ben és 1685-ben két rendkívül hideg és havas tél követte egymást. 1684-ben a soproni Payr-krónika feljegyzései szerint oly hideg lett, hogy a szobákban befagyott a víz, a falvak pincéiben megfagyott a bor és a szőlőtőkék is elfagytak.
Nem alakult kedvezőbben a következő tél időjárása sem, 1685-ben az erdélyi Czegei Vass György naplójegyzetei szerint: "Januarius, Februarius és Martiusnak csaknem fogytáig nem sokat lágyított, kivált két első hónapban igen igen hidegek jártak."

1780/81 tele hideg és rendkívül csapadékos volt, a Magyar Hírmondó pozsonyi tudósítója szerint decemberben "fergeteges havas szelek fuvallottak, melyek miatt a Posták igen későn, némelyek tsak más nap érkezhettenek, a hó minden felé nagy magasságnyira bé fedte a földet". Benkő Sámuel miskolci orvos feljegyzései szerint még február végén is térdmagasságig érő hótakaró borította a vidéket.