2013. február 6.

Petőfi Sándor: Három madár


Három madár van, akit szeretek,
Három madárról mondok éneket.
Ha oly szép lenne rólok énekem,
Amily nagyon én oket szeretem,
Amennyi boldogságot, örömet
Ezen madarak nékem szerzenek!

Az elso madár egy kis cinege,
Nem sérti ot a télnek hidege,
Nem háborítja ot meg semmi vész,
Télben, viharban vígan fütyörész,
Vigan ugrál a száraz ágakon,
Mint a pillangó a virágokon,
Ugrál, miként a gyermek, gondtalan,
Jön és megyen, máshol van untalan,
Alig képes kisérni ot a szem. -
Kedélyed e cinege, kedvesem!

A második madár egy csalogány,
Elrejtve él a lombok alkonyán,
Nem látja más ottan s mást o se’ lát,
Kis fészke néki az egész világ,
Ebben dalolgat, s ha dalolni kezd,
Elfojt az alkony mindennémü neszt,
Hogy meg ne háborítsa énekét,
Hogy gyönyörködjék a föld és az ég,
Gyönyörködjék e dalban, amino
Hozzánk csak legszebb álmainkban jo,
Amelynek minden hangja eltemet
Egy bánatot és szul egy örömet,
Mert mindenik hang egy szent szerelem. -
Ez a csalogány szíved, kedvesem!

A harmadik madár egy ifju sas,
Szárnyának röpte merész és magas,
A villámokkal egy tanyán lakik
S tekintetét fölküldi a napig.
Nyugodt idoben alszik, elvonúl,
De ha vihar jön és üvölt vadúl,
Fölébred a sas szendergésibol,
És a viharnak karjaiba dol
És vinni hagyja magát általa,
Mint viszi a lovast a paripa
Rémíto bátran, szörnyu sebesen. -
Ez a sas a te lelked, kedvesem!

Kedélyed gyermek, szíved asszony és
A lelked férfi, te csodás, mesés
Teremtmény! s én valóban nem tudom,
Mi több: szerelmem vagy csodálatom?

Pest, 1848. augusztus

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése