2014. december 3.

Ezen a napon halt meg József Attila

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.
Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága körül is találhatóak ellentmondások.



József Attila (1905–1937) élete 1936 nyarától kapcsolódik Balatonszárszóhoz. Augusztustól szeptember közepéig pihenéssel, udvarlással és versírással töltötte napjait a Palota panzióban, s örömmel foglalkozott Etus gyermekeivel, komolyan véve a jó szóval oktató, játszani is szerető nagybácsi szerepkörét.

„Ez volt az utolsó szép nyara. Lesülve, meghízva, frissen tért haza, büszkén szép verseire” – emlékszik vissza erre az időre Németh Andor. A hullámok lágy tánca…, a Balatonszárszó című és a Jaj, majdnem… kezdetű költeményekbe „belevarázsolta a gazdag nyár minden sugarát és hevét”.

Másfél évvel később, 1937. november 4-én, csikorgó télidőben látta viszont a szép emlékezetű nyaralót. A jól fölszerelt budai szanatóriumból ide irányította orvosa, hogy családi körben, állandó és gondos felügyelet mellett folytatódjék a további „relatív gyógyulás”. A súlyosan depressziós költő azonban fölöslegesség-érzéstől, kishitűségtől szenvedett, s egyfolytában az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta. Nővérei csak nagy nehézségek árán tudták megteremteni az ápolás feltételeit. Kezdetben fűteni sem tudtak az épületben, beázott a mennyezet, jéghideget leheltek a falak. Kétheti fagyoskodás után beköltöztek a Balaton-partról a villasorra, a Horváth panzió két szobájába. Ekkor szemmel láthatóan javult a költő állapota. Rá-rátörtek még a kényszerképzetek, a sírógörcsök, de esténként sokat beszélgetett nővéreivel. Gyermekkori emlékeket idéztek föl, napközben sokat sétáltak a faluban. November 28-án szerelme, Flóra látogatta meg, december 2-án – a halálát megelőző napon – a Szép Szó vezérkara és az orvosa is fölkereste. Barátai új kötet-lehetőségről, lektori állásról és a régen várt Baumgarten-díj odaítéléséről hoztak „biztos” híreket.

Másnapra mintha kicserélték volna, újra tervezgetett. Nővéreivel gyengéd és segítőkész volt egész nap. Még az ebédet is megette, ami addig nem volt szokása. Újságot olvasott, mókázott a gyerekekkel, leveleket írt. Este – miközben Etus kenyeret dagasztott, Jolán a kicsiket fürdette – sétálni indult. Nem sokkal később kopogtattak: a halálhírét hozták. 19 óra 35 perckor a balatonszárszói állomáson a menetrendben nem szereplő, induló tehervonat halálra gázolta. Jolánt a sorompónál csendőr tartóztatta föl, mögötte feküdt a halott költő, Nagy-Magyarország térképével letakarva.

December 5-én a református egyház szertartásrendje szerint temették el nővérei, a helybeli kíváncsiskodók és a Pestről érkezett barátok, tisztelők – valamint Faludy György emlékei szerint – öt csendőr jelenlétében. A szárszóiak bolond hírét keltették az öngyilkos ismeretlennek. Öt évvel később, amikor Budapesten, díszsírhelyen újratemették József Attilát, már a legnagyobb költőként tartották számon, szerte az országban.
Valachi Anna
forrás 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése