2014. december 5.

Mozart halála

 Mozart halála, 1791. december 5. után már egy hónapon belül megkezdődtek a találgatások arra vonatkozóan, hogy milyen betegségben hunyhatott el az osztrák zeneszerző. A vitához azóta is rengetegen – muzeológusok, orvosok és kutatók – csatlakoztak, a Művészek Orvosi Szövetségének adatbázisában fellelhető 136 bejegyzés áttanulmányozásával Dr. William J. Dawson pedig arra vállalkozott, hogy rendszerezze az eddig felmerült teóriákat.

„A témát illető publikációk újraolvasása közben sok zavaros, komplikált, feltevésen alapuló és erősen tendenciózus elméletet találtam” – írta a Northwestern University orvosi karának professzor emeritusa a szövetség Medical Problems of Performing Artists című folyóiratában, amelynek végén arra a következtetésre jutott, hogy a Mozart halálával kapcsolatos viták még jó ideig izgalomban tarthatják a szakmát és a közvéleményt.




Meggyőző bizonyítékok hiányában a kutatók eddig Mozart özvegye, Constanze és annak húga, Sophie Haibel évtizedekkel későbbi visszaemlékezéseire alapozták elméleteiket, de fellelhetők még a zeneszerző fia, Karl Thomas dátumozatlan feljegyzései és a Mozartot utolsó napjaiban felkereső bécsi orvos leírásai is. További iránytűként szolgálhatnak Mozartnak a családtagjaihoz – főként apjának – írt, a betegségének végső stádiumát taglaló levelek.

Mozart betegségének körülményei nagyrészt ismertek. A művész 1791. november 20-án esett ágynak, miután egy intenzív periódus során befejezte A varázsfuvolát, a Titus kegyelmét és a Rekviem egy részét. Ekkor kezei és lábfejei megduzzadtak, környezete iránt egyre közömbössé vált, hányt és magas láza lett. December 4-én több barátja is meglátogatta, majd ágya szélén a Rekviemből énekeltek neki egy részletet. A végzetes éjszaka előtt riasztották orvosát, Thomas Closset-t, de az általa javasolt hideg borogatástól a szemtanúk beszámolója szerint Mozart remegni kezdett. Éjfél után, december 5-én, 35 éves korában érte utol a zeneszerzőt a halál.

A halál okaként akut köleshimlőt jelölték meg az orvosok, amely azonban sokkal inkább leírásnak, semmint betegségnek tűnik, de a bécsi Szent István katedrálisban található feljegyzésekbe végül ez került be. Mozart holttestét – a bécsi középosztály temetkezési szokásaival összhangban – jelöletlenül egy közsírba temették, így később nem tudtak rajta további vizsgálatokat elvégezni. Dawson előtt L. R. Karhausen Franciaországban élő orvos járta körül alaposabban a témát, s ő volt az, aki 1998-ban a potenciális halálozási okok számát 118-ra tette. Dawson a pontos szám meghatározásával szemben inkább öt kategóriába sorolta az okokat: mérgezés, fertőzés, szív-és érrendszeri megbetegedés, veseelégtelenség és egyéb betegségek.

A 19. század egyik közszájon forgó pletykája szerint Antonio Salieri zeneszerző mérgezte meg Mozartot, de az is elképzelhető, hogy az osztrák művész saját magának adott be nagyobb mennyiségű orvosságot a szifilisszel való kezelése során – erre egyébként Mozart elég sokáig gyanakodott. A számos járványos megbetegedés mellett gyakran – különösen Carl Bär svéd orvos 1966-os tanulmánya óta – emlegetik a reumás lázat, a szívelégtelenséget és a húgyvérűséget.

„Ha valamire fogadnom kellene, akkor az a veseelégtelenség lenne” – jelentette ki Dawson, aki szerint a nála szakavatottabb kollégák is úgy gondolják, hogy nagy valószínűséggel ez okozhatta az osztrák művész korai halálát. Ezt támasztja alá Peter J. Davies 1980-as kutatása, aki a veseelégtelenséget okozó Schönlein-Henoch kórra gyanakszik, amely végül agyvérzéshez és tüdőgyulladáshoz vezetett.
forrás 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése