2017. március 8.

96 éve született Romhányi József


Romhányi József (Budapest 1921. március 8. – Budapest, 1983. május 7.) író, költő, műfordító.

A nagyközönség azonban elsősorban játékos állatverseit felölelő Szamárfül című kötete révén, másrészt számos rajzfilm szövegének szerzőjeként emlékezhet rá.




Az ő nevéhez fűződik például A Mézga család, melynek három sorozatát dolgozta ki Nepp Józseffel együtt a Pannónia Filmstúdiónál, a Kérem a következőt! (Dr. Bubó), a Mekk mester, valamint a Flintstone család – magyarul: Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki – több mint negyven epizódjának bravúros szövege.


A mindezen műveiben megnyilvánuló sziporkázó verstehetsége nyomán hamar elnyerte a „Romhányi, a Rímhányó” nevet.




Ő írta minden idők egyik legnagyobb slágerének szövegét is. A Két vallomás című filmben hangzott el a "Párizsban szép a nyár" című szám. Az előadó: Horváth Tivadar, a zeneszerző Ránki György volt. Az 1957-ben készült filmet rendezőként Keleti Márton jegyezte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése