2017. március 15.

A 48-as forradalmak előszele

169 éve (1848) tört ki egy forradalom Párizsban.

Az eset jelentőségét inkább a többi ország adta, amely vette ezt, vagyis ennek hatására ott is forradalom tört ki. 1848-at a népek tavaszának nevezik, ez volt az az év, amikor Európa-szerte forradalmak bontakoztak ki a helyi elnyomó hatalom ellen, s ezen sorozat első állomása Párizs volt, még ha itt hamar el is nyomták a felkelést.


Február 22-én a párizsi nép a Bourbon Lajon Fülöp ellen lázadt fel, akinek uralmát a bankárok uralmának is szokás nevezni, hiszen ők voltak a legnagyobb haszonélvezői a rendszernek.
A párizsiak felkelése hamar sikert ért el, elfoglalták a királyi palotát, elűzték Lajos Fülöpöt és kikiáltották a köztársaságot (másodszor), azonban belső konfliktusokba torkollanak az események, és ezt kihasználva III. Napóleon ragadja meg a hatalmat.

Az egész esemény tehát világméretben nem is lett volna jelentős, ha a forradalom híre és sikere nem lázítja fel fél Európát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése