2017. március 1.

Boticelli: Judit és Holofernész


Láng György a Primavera című könyvében többek között leírja és elemzi azt a két táblaképet is, amelyen Botticelli megfestette Judit és Holofernész történetét.

A történet:   Apokrif írásokból ismert – Nabukodonozor hadvezére, Holofernész hadjáratot vezetett Izráel ellen, de amikor Bethulia városához ért, úgy döntött, hogy nem ostromolja meg, hanem körülzárja és elvágja minden külső forrástól. Mikor a blokád alatt tartott város már csaknem megadta magát, Judit, a gyönyörű zsidó özvegy az ellenség táborába ment, ahol Holofernész kegyeibe férkőzött. Az együtt elfogyasztott vacsora után Judit meggyilkolta a részeg Holofernészt, és fejével visszatért a városba. Mivel a hadvezérük már nem élt, az asszírok megfutamodtak, és a város megmenekült.


Sandro Botticelli: Judit visszatér az asszír táborból, 1470-72, Uffizi, Firenze
Sandro Botticelli: Judit visszatér az asszír táborból, 1470-72, Uffizi, Firenze

Láng György elemzése: 
A szerző a kép leírásával kezdi, részletesen kitérve a két női alak (Judit és a szolgálólány) ruházatára, kiemelve a drapériák redőzését és színeit: “Általában Judit gyengén hideg hatású tengerkék és szürkéskék ruhája ellenére a tónus összhatása inkább meleg. A szolgáló meleg hatású, sáfránysárga ruhája és Judit öltözékének kék foltja megkapó színlüktetést hoz létre.”
Ugyanolyan részletesen veszi sorra a mozdulatokat, testtartásokat, és felhívja az olvasó figyelmét az egész kompozíció könnyedségére és légiességére: “Túl kifinomultan járnak, mint a szellő. Nem megnyugtató teljességgel az egyensúlyuk.”
Ez a könnyedség, a két arc “lágy költőiségével” és “érzéki bájával” együtt egyfelől tompítja a téma drámaiságát, másfelől azt az érzést kelti a nézőben, hogy nem is bibliai alakokat lát, hanem teljesen valóságos nőket: “A súlyos bibliai tárgy valósággal világias, élveteg formában nyer kifejezést.”
Talán a legjobban ez a mondat foglalja össze a festmény lényegét: “Báj, finomság, mozgás, vonalkompozíció, nemes, élénk színköltészet, megkapó szépségű női arcok, érdekesen kifejező arcvonások. mindenekben gazdag, de nem árad belőle a tragédia megrendítő volta, sem Judit hősies, vad bátorsága.


Sandro Botticelli: Holofernész holtestének megtalálása, 1470 k., Uffizi, Firenze
Sandro Botticelli: Holofernész holtestének megtalálása, 1470 k., Uffizi, Firenze

A képegyüttesnek ez a másik táblája, amelyik folytatja az előbbit.
Láng György elemzése: 
“A főhangsúly színben, formában, megkomponálásban magán Holofernész testén van.”
Ezzel a képpel kapcsolatban is nagyon aprólékos színhasználat elemzést olvashatunk, ami nem véletlen, hiszen mindjárt az elején Láng György leszögezi, hogy ez a festmény a másiktól eltérően “sokkal mélyebb, tömöttebb és élénkebb” színhatással rendelkezik, a színpompája pedig “zsúfolt”. A szerző sorra veszi a háttérben látható kárpit “hideglila” árnyalatát, amin nagyon jól kijön a díszes aranyhímzés; szintén a hideg tónusokhoz tartozik a páncélok kékje is, amelyik viszont összhangban van a piros színfoltokkal. Mivel a levágott fej nyomán alig látható vér, ezért a szerző szerint ezt hivatott szimbolizálni az ágy végén látható élénkpiros drapéria. “Botticelli igen nagy koloristának bizonyul, a hideg-meleg színeket nemesebb harmóniaegységbe nemigen tudott más festő összefogni ebben az időben.”
Mint az előző festmény esetében is, most is olvashatunk az alakok arckifejezéséről, gesztusokról, különböző testtartásokról. Mivel Holofernész holtteste van a középpontban, a legnagyobb figyelmet neki szenteli a szerző. Amit ő észrevesz, az, hogy – a mesterien megalkotott anatómián túl – ez a test jóval fiatalabb, mint a fej, amit Judit szolgálója cipel: “Holofernész feje idős,marcona, torzonborz szakállú, sötétebb arcbőrű fej – a test pedig ifjú, üde bőrű, és hódító szépségű.” Ezen kívül, ez a festmény abban is tökéletes párja az előzőnek, hogy ennek a hangulata sem a drámáról szól: “Sem a test, sem az egész kompozíció nem árasztja a sötét, iszonyatos bibliai tragikumot, nem látni a lefejezett testen a halálvergődést, a görcsbe rándult mozgást s az élet kilobbanásának csapkodását, küszködését – csak kéjtől elbágyadt, kényelmes hanyattfekvést, könnyed és fiatalos elnyúlást…”
Mintegy konklúzió a fejezet végén Láng György azt írja, hogy ez a festménypáros is annak az ellentmondásnak a bizonyítéka, ami végigkíséri Botticelli pályafutását, hiszen művein “ölelkezett a mélységes, tiszta vallásosság és az eleven, meleg hús érzékisége.”
***
Férjem a “Judit visszatér az asszír táborból” festményről: “Jah, persze: nem bibliai alakok, hanem valóságos, majdhogynem hétköznapi nők. Mert ugye a valóságban is gyakran látunk ilyet, ahogy két bűbájos nő csak úgy andalog, és mintegy véletlenül, épp van náluk egy fej…”
Férjem a “Holofernész holttestének megtalálása” festményről: “Hu-hú tiszta horror… A színkavalkád megáll, ugyanakkor Boticelli megoldotta a régi problémát is: hogyan menjünk be lóval egy sátorba.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése